Connect with us

Blogbazár

… és a végén Szijjártó belovagol….

szijjarto-lovas
Megosztás

Orbán azt mondta a rádióban, hogy Szijjártó Pétert folyamatos kontroll alatt tartja. De néha kiengedi a kontrollból -nem 9 és 12 között, akkor mi, idősebbek vagyunk kiengedve-, és olyankor megvédi a magyarok becsületét.

Most pl. teljes Észak-Európa ellen

Újabban régiónként kérjük ki magunknak, mert országonként túl soká tartana, annyian vannak.

Szijjártó egyazon szigorú mozdulattal

rendelte be Dánia, Norvégia, Finnország, Izland, Svédország nagyköveteit, mert külügyminisztereik osztották az Európa Tanács főtitkárának aggodalmait a felhatalmazási törvényt illetően. Ezzel pedig

„hazudtak és álhírt terjesztettek”.

Csak a kedvünkért tette, (magától akkor lássa őket, amikor a háta közepét), mert -mint a fb-on írja-

„a magyarság egy több, mint ezer éves nemzet”,

ne gyámkodjanak fölötte.

Azon lendüljünk túl, hogy a főtitkár nem említette Magyarország nevét,

hanem az Európa Tanács (ez szélesebb, mint az EU) 47 tagállamának tett erős ajánlást a jogállamiságról – ha magyar kormánytag a

„jogállamiság”

szót látja, rögtön elborul az agya.

Azon se filózzunk sokat, hogy az ezer éves életkor miért jelent bírálhatatlanságot

(Kéne tudnom, embernél mennyi a korhatára a kritikán felüliségnek, szerintem arányosan számolva már beleesem, vagyis innentől mindenki másnak kuss!) Ezek szerint ha két barátunk, pl.Trump és a még nálunk is korosabb Kína faséba keverednek, mindig az öregebbnek van igaza. Remélem, Orbán legutóbb telefonon jól ki is osztotta ezért az ifjonc USA elnökét. A lényeg az, hogy Szijjártónak teljesen igaza van. Ezek az északiak nem tudnak megülni a fenekükön, jóléti államot csináltak, női kvótát, meg ilyesmi.

Gondoljunk csak a Hamletre, hová vezet ez!

A dán királyi család képes volt totál kinyírni egymást. Shakespeare csak annyiban tévedett, hogy a darab végén Fortinbras lovagol be, és osztja az észt. Egy norvég!! Az semmivel se jobb. Ha újra lesz színház, a Hamlet végén majd Szijjártó lovagol be. Függöny, taps.

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Kiss+Lajos

    2020.05.12 16:42 at 16:42

    Nem a kioktatás tilalmáról vagyon szó! Nem vagyunk az alattvalóik! Nem vagyunk hajlandóak az -Ő- szája ízeik szerint pukedlizni -nékijek-, főleg, ha az ártalmas-: országunknak, s népünknek! Nagyon helyesen csinálja a-: külügy-miniszterünk! Bízhatunk benne! Nem úgy, mint -anno-: Kovácsban!

  2. Eördögh+Lajos

    2020.05.12 17:53 at 17:53

    Egy buta troll vagy,mennyit fizetnek?

  3. nádirigó

    2020.05.12 18:17 at 18:17

    Nagyon helyesen tette.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük