És akkor most gyűlöljük az egyedülálló anyákat…

Talán eddig szerencsés voltam, vagy tudatosan próbáltam meg kizárni az életemből, az életünkből a gyűlöletet, ami árad felénk minden irányból. Vagy talán eddig annyira a saját kis zárt világomban éltem, hogy egyszerűen nem törhetett be a gyűlölet az életünkbe.

Aztán szembesülnöm kellett vele,

hogy, ha a világot nem engedem be, akkor a világ erőszakosan betör a létezésünkbe. Egy olyan világ, amelyről talán nem is tudtam, hogy létezik, vagy nem akartam hinni, hogy ez létezhet.

Kiléptem a komfortzónámból.

Eddig nem nagyon tettem meg. De ha az ember gyermeke kamaszodik, és szeretne neki örömet szerezni, akkor megteszi ezt. És eljárunk koncertekre. Talán túl féltem, talán túl aggódom, de nekem ez jó így. És sok emberrel ismerkedhettem meg, írhatom azt, hogy születtek új ismeretségek, amelyekből talán még barátság is lehet.

Manapság már összegyűjtöm az ifjakat, és leveszem az ő szüleik válláról azt a gondot, hogy nekik is kísérőnek kelljen lenni. Legutóbb négy kamasszal indultunk neki, nyakunkba vettük az országot, és szokásunkhoz híven megjelentünk szórakozni. Családi rendezvény volt. Családi és gyereknap. Azt kell mondjam, szeretem ezeket a rendezvényeket. Sokfélék, sokszínűek, és végre kimozdulunk egy kicsit a szokásos életünkből. Néha az emberek furcsán néznek ránk, amikor megjelenünk négy lánnyal, de komolyabb incidens eddig még nem ért minket. Szeretek beszélgetni az emberekkel, vagy csak kívülállóként figyelni, mi történik körülöttem. Talán szakmabeli ártalom.

Ifjak, idősebbek, családok.

Csak mentünk a forgatagban. Aztán egyszer csak egy fiatal lány felém fordul. “Te is mi a francnak csináltattad fel magad, hogy ennyi gyereked legyen, aztán egy pali se legyen, aki elvesz. Azt gondoltad, így majd megfogod magadnak a pasikat? Védekezni nem tudsz b@zd meg, aztán meg mész segélyért, Mi tarthatunk el téged, meg a fattyaidat!” Először nem is értettem a kérdést. Körülnéztem, mert nem voltam biztos benne, hogy ezt az üzenetet nekem szánta.

Az emberek körülöttünk hirtelen elhallgattak és csak néztek ránk. Úgy gondoltam, nem kell magyarázkodjak, hogy csak egy gyermekem van, és soha nem gondoltam, hogy egy férfit egy gyerekkel akarnék vagy fogok magamhoz láncolni. Bár egyedülálló édesanya vagyok, de a gyermekem még házasságban született, évekig vártuk őt, a mi kis csodánkat, mire Istentől megkaptuk őt.

És nem gondolnám, hogy akkor is magyarázkodnom kellene, ha négy gyermekem lenne, főleg nem egy idegennek, és főleg nem olyannak, aki ilyen stílusban szól hozzám. Aztán a beszélgetésbe beleszólt egy idősebb hölgy. “Ez egyébként is családi rendezvény. Ide minek jöttök ti?” Csak néztem értetlenül az emberekre, az emberek pedig néztek rám. Gyűlölet, megvetés volt a szemükbe. Gyűlöltek, mert megláttak négy kamasszal, és egyedülálló édesanya vagyok.

“Mi az, hogy családi rendezvény?”

– kérdeztem vissza. “Akkor én már nem is jöhetek a lányokkal?”

“A k@rva anyádért szülsz ennyi gyereket, ha utána csak ingyenes rendezvényre hozod el őket! Meg mész az állam nyakára Erzsébet utalványért, meg ingyen kajáért, meg mindenért. “

Ez volt az a pillanat, amikor szólni sem tudtam. Álltam ott a lányokkal a gyűlölet áradat közepén, és csak néztem. Nem akartam válaszolni, mert szerintem erre nem lehet mit, és tovább sem akartam szítani a tüzet. Azért mentünk el a rendezvényre, hogy jól érezzük magunkat, és nem ezért. De azt sem szerettem volna, ha a lányok azt látják, hogy szememet lesütve arrébb kullogok.

“Megtennék, hogy békén hagynak?”

– kértem meg őket.

Ekkor az egyik nő utánam nyúlt.

“Mi van b@zd meg, nem tetszik az igazság?”

– és ebben a pillanatban fogta magát, és leköpött.

Ezeken a rendezvényeken nem szoktak biztonsági őrök lenni, mert miért is lennének. Megkértem a hölgyet engedje el a karom, a lehető leggyorsabban. Az emberek körülöttünk csak álltak, és hallgattak. Sokkal többen álltak körülöttünk azok, aki nem vettek részt ebben a beszélgetésben, de senkinek nem jutott eszébe segíteni, vagy felszólítani azt a pár embert, hogy fejezzék be, amit csinálnak, mert sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre.

Az volt az érzésem, hogy akár meg is késelhetnének a tömeg szeme láttára, akkor sem lenne senki, aki segítene. És talán ez jobban bántott, mint az, ahogyan az a három ember bánt velem.

Nem is ismertek,

nem tudták, ki vagyok, semmit nem tudtak az életemről és rólam, semmit nem tettem ellenük. Ők mégis gyűlöltek, mert négy gyerekkel kimentem egy családi rendezvényre.

Honnan ez az agresszivitás, honnan ered ez a gyűlölet?

És legfőképpen, miért is? Mi volt a bűnöm? És a lányok bűne? Csak elmentünk egy mindenki számára ingyenes rendezvényre.

Igen! Egyedülálló édesanya vagyok, de nem gondolnám, hogy ezt szégyellnem kellene. Számít az, hogy miért alakult így az életem? Pusztán azért, amit feltételeztek rólam, már azért gyűlöltek, már azért bántottak. És az emberek csak álltak némán, csendben, és senki nem tett semmit.

Aztán végre valaki kilépett a tömegből, és az ő szava hatására, a három gyűlölködő és kötekedő tovább állt. Én pedig álltam ott a lányokkal döbbenten, és nem tudtam nekik mit mondani. Annak az embernek hálával tartozom, amiért megtette ezt értünk.

Egyedülálló édesanya vagyok, mint oly sokan ebben az országban, ebben a világban. Teljesen mindegy, kinek, miért alakult úgy az élete, hogy egyedül maradt a gyermekével, a gyermekeivel. Nem gondolnám, hogy pusztán ezért így kellett volna bánni velem. Még csak egy rossz szavunk sem volt, hogy okot adjunk a gyűlölködésre. Egyszerűen csak ott voltunk.

Azért ez félelmetes nem?

Vagy csak nekem? Azt mondják, a világ olyan, amilyenné tesszük. Álmodtam egy világot magamnak, és most kilépve ebből a világból, olyan dolgokat kell tapasztaljak, amelyekkel nagyon nem tudok mit kezdeni. És úgy gondolom egyedülálló édesanyaként is elmehetek egy családi rendezvényre! Mert mi, a lányom és én így vagyunk egy család!

Szomorú, hogy meg kell ezen dolgokat tapasztaljuk, szomorú, hogy manapság teljesen mindegy milyen ember vagy, hogyan élsz, mit teszel, vagy mit nem teszel. Ha kell, ok nélkül is tudnak gyűlölni az emberek. Jó irány ez? Biztos vagyok benne, hogy nem. Mint ahogyan az sem, hogy a tömegből csak egy ember volt, aki a védelmünkre mert kelni. Csak egy ember! Remélem sok ilyen “CSAK EGY EMBER” van ebben az országban. Ezúton is köszönöm neki. Érdekes tapasztalás volt ez nekem, nekünk.

Így működi ez a világ? Szerintem változtatnunk kellene, mert ez így nagyon nem jó.

Nem ismertek, nem ismerték a gyerekeket, nem ismerték a múltam, sem a jelenem, semmit nem tudtak rólam. Csak feltételeztek. Feltételezték, hogy négy gyermekét egyedül nevelő édesanya vagyok. És ez már kellő ok volt arra, hogy támadjanak, gyűlöljenek, és kis híján tetlegességbe forduljon a dolog.

Talán kellene egy szeretetkampány most már. Remélem az is lenne olyan hatásos, mint a gyűlöletkampány.

Vank Kata

Térey János: Orbán gyűlöletpropagandája átcsapott önmaga paródiájába

Fesztbaum Béla: a megbélyegzés, a gyűlölet ott marad velünk, beleég a mindennapjainkba

Így aljaskodnak ők! – A gyűlölet következő célpontja akár Ön is lehet

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük