Koronavírus
És ha ezek miatt kell levágni a lábamat?
Az alábbi levelet egy olvasónk küldte szerkesztőségünknek a dübörgő, világelső – és ki tudja mi még – honi egészségügy hétköznapjairól.
Tisztelt szerkesztők!
71 éves cukorbeteg férfi vagyok, ahogy mondani szokás, se kutyám, se macskám. Egyedül élek, én intézek magamnak mindent, már amit tudok, mert a minap ismételten szembejöttünk egymásnak én és az egészségügy.
Mint írtam, közel húsz éve szenvedek cukorbetegségben. Az orvosom utasítását – amennyire csak lehet – betartom, de persze „nagy úr a csekély nyugdíj!” – így hónap vége felé olykor-olykor becsúszik néhány egészségtelen étel is. De nem ez a gond, a cukrom nagyjából elfogadható.
Néhány hónapja azonban azt vettem észre,
hogy sokat zsibbad a lábfejem, de főleg a talpam. Elmentem a körzeti orvoshoz, aki beutalt az illetékes angiológiai szakrendelésre. Az érészeten – ahogy én magamban hívom – kurtán-furcsán bántak el velem, amikor időpontot akartam kérni: március 13-án (lehet, hogy a szerencsétlen szám az oka) július 19-re adtak lehetőséget, majd amikor elég kedvetlenül azt kérdeztem, hogy és mi lesz, ha addigra le kell vágni a lábamat, hiszen cukros vagyok? – csak annyi volt a válasz: ha nem jó az időpont menjek magánrendelőbe, ott majd gyorsak lesznek! Ráadásul döntsek gyorsan, mert nem érnek rá velem foglalkozni. Persze, hogy elfogadtam az időpontot, mit tehet egy nyugdíjas?
Visszaballagtam és bevallom felháborodva meséltem el az esetet a körzeti orvosomnak,
aki legnagyobb meglepetésemre, komoly káromkodásba tört ki. Először azt hittem, rám dühödött fel, mert bántom az orvosokat. Már éppen kezdem volna magyarázkodni, amikor kiderült, hogy a történtek háborították fel. Mondtam is neki: nem értem, mi történt, most tudta meg, hogy ez így megy? Mire azt válaszolta, hogy dehogy, éppen az a baja, hogy ez most már így természetes, pedig nem kellene, hogy az legyen. Később csendesen elmondta, azért borult ki, mert éppen a napokban vesztette el egy szívbeteg páciensét, akinek valami fontos vizsgálatra adtak három hónapra időpontot, de azt már „a Klári néni nem tudta megvárni” – így mondta.
Ezután következett maga a csoda. A doktor telefonált hármat és máris volt időpontom négy nappal későbbre, mert szerencsére az egyik barátja egy állami szakrendelőben angiológus, és Ő bevállalt. Remélem, nem vettem el az időpontot senki elől. Azóta megtörtént a vizsgálat, kaptam gyógyszert és hetente járok infúzióra, tehát szerencsére nincs nagy baj, de ez nem RAJTUK múlott.
A miniszter össza-vissza beszél, de a bajban csak az elkötelezett orvosokra számíthatunk!
Szerző
