Connect with us

Kerítésen túl

Észak-Korea nukleáris rakétái elérhetik Közép-Európát is

Észak-Korea nukleáris rakétái elérhetik Közép-Európát is
Megosztás

Erről tájékoztatta a Bundestag képviselőit zárt ülésen a hírszerzés helyettes vezetője. Ole Diehl elmondta a német parlamenti képviselőknek, hogy “immár bizonyos: Észak-Korea nukleáris robbanófejjel ellátott rakétái képesek elérni Közép-Európát és benne Németországot.”

A Bild am Sonntag című lap számolt be a hírszerzés helyettes főnökének parlamenti tájékoztatójáról, melyből kiderült: közvetlen veszély ugyan nincs, de a lehetőség fennáll arra, hogy Észak-Korea célba vegye Közép-Európát is. Észak-Korea fura ura elsősorban az Egyesült Államokat fenyegeti nukleáris csapással, de Közép-Európa közelebb van a Koreai-félszigethez, mint Kalifornia.

Trump elnök elfogadta Kim Dzsongun javaslatát egy csúcstalálkozóra, melyet májusban tartanának meg. A hétvégén az USA, Dél-Korea és Japán diplomatái egyeztettek az ügyben Szöulban. Hétfőn Finnországban kezdődnek háromoldalú tárgyalások a két Korea és az USA képviselői között. A Koreai-félszigeten 1950 és 1953 között folyt háború, mely fegyverszünettel ért véget. Békeszerződés azóta sincs…

Lengyel Miklós

Globoport

Kapcsolódó:

Észak-Korea hónapokon belül képes lehet atombombával elérni Amerikát

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük