Aki nincs ellenünk, az velünk van! A diktatúra szorításának enyhülését jelképezte ez a jelmondat az 1957-es megtorlások befejezése után. A nép és az értelmiség túlnyomó része értett a szóból.

Portálunkon kollégáink az elmúlt napokban részletesen tárgyalták Eszenyi Enikő
és Schilling Árpád  vitáját. A két álláspont az Orbán-rezsimmel kapcsolatban kialakuló értelmiségi magatartások jelképévé vált. Egy kis történelmi visszatekintés erejéig még egyszer visszatérek a témára.

„Az én politikám a műsorpolitika”

A Magyar Narancs legfrissebb számában jelent meg Kling József interjúja Eszenyi Enikő színésszel, rendezővel, a Vígszínház igazgatójával.  A beszélgetés nagy vihart kavart utolsó részét szó szerint idézem:

Eszenyi Enikő a december 9-i, szabad színházakért meghirdetett tüntetésre nem ment el. Az ATV-ben azzal indokolta távolmaradását, hogy

“szakmai úton kell mindent elintézni, itt pedig politikai térbe került a diskurzus.”

A MAGYAR NARANCS kérdése:

“ — Pontosan mit értett ez alatt?

ESZENYI ENIKŐ:  — Azt, hogy nem akarok politikai térbe belépni. Arról nem is beszélve, hogy aznap 1029 ember volt a Vígszínházban, “A padlás” jubileumi előadásán, ahol az egymilliomodik nézőnket köszöntöttük, és együtt énekeltük, hogy “itt van dolgunk és itt vannak álmaink”.

MAGYAR NARANCS: — De mégis ez volt az első nagy színházi összefogás, ahonnan bizony hiányzott Eszenyi Enikő szolidaritása.

ESZENYI ENIKŐ:  — A szakmai szolidaritásnak nem kell mindig nyilvánosnak lenni. Szerintem én nagyon sokat teszek a szakmámért. Bárki megkeres, annak tehetségemhez, lehetőségemhez képest segítek. Amúgy meg nem is hívtak, de erről már nem ios akarok beszélni.”

Jön a hosszú sunyítás kora?

Ha Eszenyi Enikőnek igaza van, akkor az Orbán-rezsimet így kellene értékelni: elég a reménytelen küzdelemből az elnyomás ellen, nyugalomra vágyunk. Orbán rendszere konszolidálódik, immár eljött a békés alkotómunka ideje. Most már mindenki kibontakoztathatja tehetségét, csak persze figyelembe kell vennie bizonyos határokat. Aki jót akar, nem támadhatja nyíltan a rendszert. Tartsd be ezt a szabályt, és nem lesz baj. Nem kell itt politizálni (vagy ahogy Eszenyi fogalmazott, a politikai térbe lépni), a jelszó a szakmaiság.

Csak egy életünk van, minek harcolni?

Ha mindez igaz lenne, adódna a következtetés: a rezsim hosszú “aranykorra” számíthat, most már megdönthetetlen. Ilyenkor a legokosabb dolog megkötni a különbékéket a zsarnokokkal. Mivel a rezsim urai, ha nem húzgáljuk a bajszukat, most már nem fokozzák tovább a nyomást, eljött a konszolidáció kora. Az ilyen korszakokban azoknak a rugalmas, kompromisszum-kész értelmiségieknek nyílik tér, akik képesek újraéleszteni a Kádár-kori beilleszkedési technikákat.

Van egy kis bibi

Eszenyi Enikőnek akkor lenne igaza, ha a jelenleg kiterjedő elnyomó rezsim hajlandó és képes lenne a konszolidációra. Ennek semmi jelét nem láthatjuk. Ahol gyengülő ellenállást tapasztalnak, ott még nagyobb erővel rohamoznak. Minden levegőt elszívnak a nekik még nem behódolók elől. De aki megpróbálja megalkuvással túlélni ezeket az időket, arra még nagyobb csalódás vár: ugyanúgy átlépnek rajta, előtte viszont még az önbecsülésüket is elvesztik…

Ajánlott olvasmány: Az Ikszek

Közép-európai népeink történelmi különbségei ezúttal elhanyagolhatóak: a mű egy lengyel színházi zseni küzdelmeit és túlélési technikáit mutatja be az elnyomás korában. Spiró György zseniális, 1981-es nagyregénye ismét divatba jön. A hétköznapok elviselhetetlen légköre, a félelem és gyanakvás belopózása minden részletbe, a legközelebbi környezetünk lelkesedései és mindjárt ezután bekövetkező árulásai, a túlélés praktikái —  ebben a kiváló könyvben minden együtt áll…

1 hozzászólás

  1. Ezt kár volt megírni. Bár a korábbi cikkek szánalmas csúsztatásai és stílusa után nem csodálkozom.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét