Connect with us

Kerítésen túl

EU-csúcs – Macron: az Európai Unió nem maradhat a Brexit túsza

eu
Megosztás

Az Európai Uniónak a brit uniós tagság szabályozatlan megszűnésével járó bizonytalanság megakadályozására és jogbiztonságra van szüksége az európai parlamenti választások kapcsán – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az Európai Tanács kétnapos csúcstalálkozóját követően pénteken.

Rendezett vagy rendezetlen lesz a Brexit?

Merkel sajtótájékoztatóján aláhúzta, az EP-választások nem áshatók alá. Nagy-Britanniának a lehető legrövidebb határidővel egyértelművé kell tennie, hogy milyen módon kívánja lezárni a kiválási folyamatot, rendezett, vagy rendezetlen viszonyok között akar távozni az Európai Unióból.

A megbeszélések folyamán az unióban maradó 27-ek ismét bizonyították, hogy képesek szorosan együttműködni. Ezt az egységet a jövőben is meg kell tudni tartani – mondta Merkel.

A Kínával foglalkozó napirendre vonatkozóan aláhúzta, a tanácskozáson résztvevő vezetők egyértelművé tették, hogy az Európai Unió a piacokat illetően azonos feltételtelekkel teljesülő hozzáférést biztosító kapcsolatokat akar.

Tiszteletben kell tartani a brit nép akaratát

Jó kereskedelmi kapcsolatokat akarunk Kínával, de kizárólag a kölcsönösség elvén – tette hozzá a német kancellár.

Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani a brit nép akaratát, amellyel Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetése mellett foglalt állást, de tiszteletben kell tartani az Európai Unió egységét is. Az unió nem maradhat a Brexit túsza – mondta.

„Nem tehetjük, hogy addig szavaztatjuk meg az embereket, ameddig nem nekünk megfelelő eredmény születik” – fogalmazott.

Aláhúzta, a Brexit mindenekelőtt egy politikai lecke. Le kell vonni a Brexit tanulságait: holtponthoz vezet, ha bárki úgy bocsátja szavazásra az uniós tagság megszűnésének kérdését, hogy nincs kész terv annak bármilyen kimenetelére. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie – tette hozzá.

Krisjanis Karins lett miniszterelnök a csúcstalálkozó kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokra vonatkozó napirendjére vonatkozóan azt mondta, hogy a kínai piac zárva van az unió előtt, amíg az EU piaca nyitott Kína számára, még akkor is, ha szigorú versenyszabályokkal rendelkezik. Karins továbbá a protekcionizmus elleni közös uniós fellépést fontosságára figyelmeztetett.

Modernizálni kell a közös piac szabályait

Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök rövid nyilatkozatában fontosnak nevezte a közös piac szabályainak modernizálását az Európai Unió kereskedelmet és az éghajlatváltozást érintő politikája magas ambíciószintje megvalósításának biztosítása érdekében.

Mark Rutte holland miniszterelnök sajtótájékoztatóján kijelentette: „Európának magabiztosabban és tudatosabban kell képviselnie magát a világ színpadán”. Azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság összehangolt ötödik generációs mobil távközlési fejlesztésre vonatkozó (5G-) stratégiát fog kidolgozni, részben Hollandia kérésére.

Juncker: kölcsönösségre van szükség az EU és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatban

Kína egyszerre versenytárs, partner és rivális az Európai Unió számára; mihamarabb kölcsönösségre van szükség a felek közötti, jelenleg egyenlőtlen kereskedelmi kapcsolatban – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke a pénteki brüsszeli EU-csúcs után.

Jean-Claude Juncker az ülést lezáró sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy miközben az európai közbeszerzési piac hozzáférhető a kínai vállalatok számára, fordítva ez nem igaz, amin változtatni kell.

Kiemelte: a kínai piac nem elég nyitott az európai termékek előtt, így a verseny nem tisztességes, a kereskedelmi viszony aszimmetrikus, s ez egyenlőtlenségekhez vezet.

Ki kell használni a kereskedelmi védelem eszközeit

A Brexit után is bennmaradó tagországok vezetőinek pénteki találkozóján a legfőbb téma az EU és Kína közötti viszony volt, amelyről eredetileg még az előző napon egyeztettek volna, azonban az Egyesült Királyság kiválási dátumának halasztásáról meglehetősen elhúzódott a vita, így áttették a napirendi pontot másnapra.

Az elfogadott zárónyilatkozatban hangsúlyozták: az EU-nak biztosítania kell érdekeit a harmadik országok tisztességtelen gyakorlataival szemben, teljes mértékben kihasználva kereskedelmi védelmi eszközeit és közbeszerzési szabályait, utóbbiak terén pedig garantálni kell a valódi kölcsönösséget.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kérdés kapcsán elmondta, egyetértettek abban, hogy fel kell készíteni az EU-t a fokozódó globális gazdasági versenyre, és ehhez a belső piac és az ipari bázis erősítésére van szükség, valamint nyitott és határozott kereskedelempolitikára.

Tisztességes verseny, egyenlő piaci hozzáférés

Elsősorban Kínára utalva hangsúlyozta, meg kell erősíteni a védelmet a szellemi tulajdon és a technológiák ellopásával, illetve a kiberbiztonsági fenyegetésekkel szemben, továbbá foglalkozni kell az 5G-hálózatok biztonságával, és az erre vonatkozó közös megközelítéssel.

Kiemelte, a cél egy olyan kiegyensúlyozott kapcsolat kialakítása Pekinggel, amely biztosítja a tisztességes versenyt és az egyenlő piaci hozzáférést.

Tusk röviden érintette a brit EU-tagság megszűnési folyamatát is, mondván, még bármi elképzelhető, akár a kilépési szándék egyoldalú visszavonása is.

Arról számolt be, hogy az uniós állam- és kormányfők pénteken hivatalosan is elfogadták a kétlépcsős megközelítést a Brexit-határidő hosszabbításának ügyében, és ez szerinte örömteli fejlemény.

A Brexit sorsa a britek kezében van

„Április 12-éig bármi lehetséges: a rendezett kiválás, a hosszú halasztás, amennyiben az Egyesült Királyság úgy dönt, hogy újragondolja a stratégiáját, vagy akár a Lisszaboni Szerződés 50. cikkének visszavonása is, amely a brit kormány hatásköre” – mondta Tusk.

„A Brexit sorsa brit barátaink kezében van. Mi felkészültünk a legrosszabbra, de a legjobbakat reméljük. Mint tudják, a remény hal meg utoljára” – tette hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva Tusk közölte, hogy nem változott az EU álláspontja, továbbra sem ismerik el Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett.

A közös nyilatkozatban üdvözölték az utóbbi hónapokban tapasztalt előrelépést, azonban rámutattak, további összehangolt intézkedések kellenek az EU-n belülről és kívülről származó, komoly veszélyt jelentő álhírek és félretájékoztatás ellen, s óvni kell az európai parlamenti és a nemzeti választásokat a külső beavatkozástól.

Az EU elkötelezett Ukrajna szuverenitása mellett

Végezetül leszögezték: az EU-nak öt évvel a Krím félsziget Oroszország általi illegális bekebelezése után is szilárd az elkötelezettsége Ukrajna szuverenitása és területi egysége mellett, nem ismeri el és elítéli a nemzetközi jogot sértő és közvetlen biztonsági fenyegetést jelentő lépést.

Szó volt az ülésen a klímaváltozásról is, de bennfentes illetékesek szerint Németország, Lengyelország, Csehország és Magyarország ellenállása miatt nem sikerült ambiciózusabb célokat elfogadni. Számos ország – az élen Franciaországgal – bele akarta foglalni a dokumentumba, hogy támogatják az Európai Bizottság javaslatát, amely alapján 2050-re klímasemlegessé kellene tenni az Európai Uniót, de ennek nem volt meg a kellő támogatottsága.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Frissítve! EU-csúcs: a Brexittől az EP-választások védelméig

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük