Connect with us

Kiemelt hírek

EU-tisztújítás: Weber ment a levesbe – Örömtánc a Fideszben?

Papír van róla: az Európai Bizottság elindította a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben
Megosztás

Nem Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke – erről állapodtak meg a Die Welt című német konzervatív lap értesülése szerint az EU Oszakában, a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam-, illetve kormányfői helyi idő szerint péntek délután.

Merkel is rábólintott

A lap úgy tudja, hogy a megbeszéléseket Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vezette, és az európai pártcsaládok vezetőivel is egyeztették a döntést, amelyet végül Angela Merkel német kancellár is elfogadott.

A lap egy jól értesült forrásra hivatkozva arról számol be, hogy az EU-tagállamok vezetői és az Európai Parlament (EP) vezető képviselői a következő két napban fognak egyeztetni arról, hogy a szociáldemokraták csúcsjelöltjét, a holland Frans Timmermanst jelöljék a bizottság élére vagy a néppártból nevezzenek meg másik jelöltet.

A hármak:

A Die Welt szerint utóbbi esetben három ember neve vissza-visszatér az egyeztetéseken. A francia Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, korábbi belső piaci biztos, a bolgár Krisztalina Georgieva, aki jelenleg a Világbankot vezeti, korábban pedig a brüsszeli testület alelnöke volt, valamint Andrej Plenkovic horvát kormányfő lehet esélyes arra, hogy az Európai Bizottság élére kerüljön.

Vasárnap rendkívüli uniós csúcs Brüsszelben

Az Európai Bizottság következő elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé. Ennek ellenére, a pártcsaládok először a 2014-es uniós tisztújítás előtt – a folyamat demokratizálására hivatkozva – megnevezték csúcsjelöltjeiket, azzal a deklarált céllal, hogy annak a pártcsaládnak a jelöltje kapja meg a bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak.

2014-ben az állam-, illetve kormányfők végül többségi szavazással, magyar és brit ellenvetéssel úgy döntöttek, hogy a néppárt jelöltjét, Jean-Claude Junckert jelölik a testület élére.

(Forrás: MTI)

A V4-ek és Magyarország

A visegrádi négyek miniszterelnökei pénteki prágai egyeztetésükön megállapodtak, hogy csak olyan jelölteket tudnak elfogadni az Európai Unió (EU) vezetői pozícióira, akik megértik Közép-Európa problémáit is, képesek azonosulni a szempontjaival, közölte Kovács Zoltán  a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán azt mondta: a kormányfők a vasárnapi EU-csúcs előtt megállapodtak a vezetők kiválasztásának elveiről és azokról a szempontokról, amelyeket képviselni fognak Brüsszelben.
A V4-ek megerősítették egységüket, azokat az elvi alapokat, amelyekhez ragaszkodnak. Idetartozik a migráció megállítása, a nemzetek Európájának koncepciója, valamint hogy a keresztény kultúra az EU alapja.
    Ebből kiindulva nem elfogadhatók „az úgynevezett csúcsjelöltek” – hangoztatta.

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük