Napok óta érkeznek „Kéregetés injekcióstűvel” című cikkünkhöz a hozzászólások. Legutóbb dr. László Imrétől a DK országgyűlési képviselőjétől érkezett egy vélemény, ami csak látszólag áll távol alapcikkünk témájától. 


A kormányzat hárít

A közelmúltban volt egy nagyon kellemetlen vitám az EMMI parlamenti államtitkárával, aki egy életeket és családi sorsokat befolyásoló döntés súlyát és következményét nemesnek nem nevezhető egyszerűséggel az egészségügyre hárította át. Az azonnali kérdések sorában azt kérdeztem tőle, hogy Romániához, Szlovákiához és Lengyelországhoz hasonlóan a gerincvelői eredetű izomsorvadásban szenvedő és gyógykezelés nélkül halálra ítélt gyermekek miért nem kaphatják meg az életben maradáshoz szükséges gyógyszereket.

A válasza az volt, hogy erről szakorvosi bizottság dönt vagyis értsd a történetért az orvosok a felelősek. Szerinte nem az a baj, hogy a szükséges 4,1 milliárd forint helyett csak 1,3 milliárdot biztosít erre az állam. Azaz ugyancsak szerinte ezért nem a tavaly decemberben 74 milliárdot hazai és külföldi sportegyesületek illetve egyházak támogatására szétszóró állam a hibás, hanem az orvosok, akik kénytelenek az rendelkezésre bocsátott 1,3 milliárdos keret felhasználásáról dönteni. Ennek eredménye pedig az, hogy 38 gyermek megkapja a gyógykezelés, az életben maradás lehetőségét, 82 viszont nem. Tehát a történetért, a törvényszerűen bekövetkező tragédiákért a szakorvosi bizottság a felelős – szerintük.

Miért is mondtam el ezt a történetet?

Mert kiválóan illusztrálja a magyar kormány egészségügyhöz történő álságos viszonyát. Mint a példában is szerepel nincs elég forrás a működtetésre. Ez cáfolhatatlan tény. Jelenleg Magyarország az EU-s országok átlagának felét sem költi 1 állampolgárára 1 évben! Márpedig, ha ez így van és ugyanazt a gyógyszert és műszert ugyanarról a piacról ugyanannyiért vesszük, mint a többiek, akkor mi marad a működtetésre, fejlesztésre és a bérekre? A hétköznapokban tapasztalhatjuk ennek az „eredményét” például a folyamatosan képződő és növekvő kórházi adósságokban (ami az állam adóssága az alulfinanszírozottság miatt!) és a bérekkel kapcsolatos anomáliákban is. Meg persze az egészségügyben dolgozók folyamatos külhoni álláskeresésében.

Megjelenik a kommunikációban a felelősség áthárítása az egészségügyi dolgozókra a kórházi adósságok elnevezéssel és annak gyakori hangoztatásával. Tudnunk kell, hogy a gyógyintézetek 1-1 beavatkozása ténylegesen többe kerül, mint amennyit azért az állam térít. Ez a vesztességek forrása, nem a megbélyegzett és hibásnak titulált kórhátak és rendelőintézetek vezetései.

A mai kormányzati politikában így érhető tetten az alulfinanszírozottság és a felelősség áthárításának álságos gyakorlata.

Mindemellett az intézmények menedzsmentjei állandó fenyegetettség mellett végzik a dolgukat, hiszen leváltásuk hangoztatásával egy rendkívül feszült helyzetet is teremtenek. A sajtónak történő rendelkezésre állásukat ugye megtiltották, mert így bizony kiderülhetne a „minden a legnagyobb rendben van” hangoztatásának képtelensége.

Mindezek árnyékában pedig a mélyben meghúzódó, az előzőekben említett elégtelenségek torzító hatása jelenik meg abban, amit a  Városi Kurír cikke leír. Ami ténynek, mégpedig jogosan kifogásolható ténynek tűnik az egy súlyos, torz helyzet reflexiója a felszínen.

„Tékozló koldus”

Moldova György, az egészségügyről írott könyvének címével (Tékozló koldus) jól jellemezte a helyzetet. Csak napjainkban – miként a múltban is – nem az egyes intézmények a pazarlóak, hanem maga a rendszer. Az egészségügyi ellátásnak az a rendszere, annak az építkezése, amelyhez a kormány nem tud és nem is akar hozzányúlni.

Pontosan tudják, hogy ez rendkívül hálátlan feladat és ebbe már kormányok buktak bele. Ezért a jövőbe vetített ígéretekkel, az általuk elátkozott Brüsszel elmúlt időszakban történt 500 milliárd forintos hazai fejlesztésével igyekeznek a lakosság előtt fenntartani a betegellátás iránt egyébiránt nem létező elkötelezettségük látszatát.

Sorozatunk eddigi cikkei:

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét