Koronavírus
Eurómilliárdok érkeznek a V4-es országokba, csak Magyarországra nem – mi a SURE
Magyarország azért nem kap az Európai Uniótól egyetlen centet sem a koronavírus-járvány elleni gazdasági védekezésre szánt SURE alapból, mert az Orbán-kormány nem nyújtott be Brüsszelnél támogatási kérelmet.
Baljós lelek
A program a koronavírus-járvány miatti munkanélküliség gazdasági kockázatait igyekszik mérsékelni.
A napokban éppen a fővárosi turisztikai ágazat érdekében szólalt fel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), hogy Budapest támogassa a nehéz helyzetbe került taxisokat, tolmácsokat, szálláshelyeket.
Korábban a Fővárosi Közgyűlésben ellenzékben lévő amúgy kormánypárti (Fidesz, KDNP) képviselők azt szerették volna elérni, hogy a főváros 50 milliárd forinttal segítse a cégeket, miközben a kormány szó szerint elzárta a pénzcsapokat.
Annyira, hogy a szálláshelyeket érintő támogatásokból éppen a budapesti hotelek, hostelek, szállásadók lettek kizárva.
Szintén pénteki hír, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 90 fős leépítést jelentett be, hiszen a vállalat bevételei tetemesen megcsappantak. Ilyen helyzetben Budapest lehetőségei is korlátozottak.
Az igazán baljós jel azonban az, hogy a magyar kormány nem is igényelt támogatást a munkanélküliség elleni harcban. Sőt, kormánytisztviselők napok óta papagáj módjára ismétlik, hogy Magyarországon júliusban már többen dolgoztak, mint januárban.
Bődületesen nagy hazugság ez!
SURE (Support to mitigate Unemployment Risks in an Emergency)
Ez biztos és az is, hogy Lengyelország 11,2, Szlovénia 1,1 Horvátország 1 milliárd, míg Szlovákia 631 millió eurót kap a védekezésre.
Az Európai Unió Tanácsa pénteken 87,4 milliárd EUR összegű pénzügyi támogatást hagyott jóvá 16 tagállam számára a SURE-ból nyújtandó uniós hitelek formájában.
A SURE egy ideiglenes uniós eszköz, amely arra hivatott, hogy a Covid19-válság idején mérsékelje a munkanélküliségi kockázatokat
A világjárvány következtében jelentősen megemelkedtek az állami közkiadások. A támogatás segíteni fogja az érintett tagállamokat azoknak az állami közkiadásoknak a finanszírozásában, amelyek 2020. február 1. óta merültek fel a világjárvány okán bevezetett csökkentett munkaidős rendszerekkel és hasonló – többek között az önálló vállalkozóknak biztosított – intézkedésekkel, illetve bizonyos egészségügyi intézkedésekkel kapcsolatban.
A SURE egyike annak a három, együttvéve legfeljebb 540 milliárd EUR összegű, a munkavállalók, a vállalkozások és az államháztartások védelmét célzó biztonsági hálónak, amelyekről az eurócsoport 2020. április 9-én állapodott meg, és amelyeket ezt követően az uniós vezetők is jóváhagytak.
Olaf Scholz, Németország szövetségi pénzügyminisztere és alkancellárja
„A SURE fontos részét képezi azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a Covid19-válság okozta, soha nem látott mértékű kihívásokra reagálva hoztunk. Az, hogy a tagállamok számottevően érdeklődnek ezen eszköz iránt, megerősíti: komoly, valódi hozzáadott értékkel bíró intézkedést hoztunk a munkavállalók és a vállalkozások javára. Unió-szerte több millió munkavállaló fog támogatást kapni ebből az eszközből. Ez egyértelműen jelzi, hogy Európa erősebb, ha egységesen lép fel.”
A SURE keretében nyújtott pénzügyi támogatás az alábbiak szerint oszlik meg a tagállamok között:
- Belgium – 7,8 milliárd EUR
- Bulgária – 511 millió EUR
- Horvátország – 1 milliárd EUR
- Ciprus – 479 millió EUR
- Cseh Köztársaság – 2 milliárd EUR
- Görögország – 2,7 milliárd EUR
- Olaszország – 27,4 milliárd EUR
- Lettország –193 millió EUR
- Litvánia – 602 millió EUR
- Málta – 244 millió EUR
- Lengyelország – 11,2 milliárd EUR
- Portugália – 5,9 milliárd EUR
- Románia – 4,1 milliárd EUR
- Szlovákia – 631 millió EUR
- Szlovénia – 1,1 milliárd EUR
- Spanyolország – 21,3 milliárd EUR
A többi tagállam számára még mindig nyitva áll a lehetőség arra, hogy pénzügyi támogatás iránti kérelmet nyújtsanak be
Ezen uniós eszköz keretében összesen legfeljebb 100 milliárd EUR nyújtható a tagállamok számára.
Forrás: consilium.europa.eu
Szerző
Friss
- Szijjártó és Orbán urak, mi abban a ‘jóság’, hogy posztról posztra hiteltelenítik magukat?
- A halálra gázolt kézbesítőt a Posta saját halottjának tekinti – Veszélyes üzem?
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal