Connect with us

Banánköztársaság

Európa elvesztette a vezérfonalat

Megosztás

A Városi Kurir az EP ülés másnapján értékelő összegzést írt a tanácskozásról, amelyet a magyarországi demokrácia vizsgálatára és kiértékelésére hívtak össze. Az írással csak egyetérteni lehet még akkor is, ha olvasása demokrata számára elkeserítő volt.

eu
Megosztás

A Városi Kurir az EP ülés másnapján értékelő összegzést írt a tanácskozásról, amelyet a magyarországi demokrácia vizsgálatára és kiértékelésére hívtak össze. Az írással csak egyetérteni lehet még akkor is, ha olvasása demokrata számára elkeserítő volt.

Elkeserítő és szomorú volt az eset, mert a megjelentek száma az érdektelenséget mutatta, a halvány kritikák pedig az értetlenséget is bizonyították. Azt az értetlenséget, amely áttételesen, közvetve már az EU veszélyeztetését jelenti.

Az érdektelenség feltűnő volt, de csak nekünk, a parlament tagjai és funkcionáriusai számára aligha.

Az oda delegált emberek, a parlamenterek csak egyet tudnak azt, hogy őket a pártjuk oda küldte azért, hogy a pártjuk útmutatása szerint szavazzanak, esetleg véleményt is nyilvánitsanak. Ennek talán legotrombább esetét az MSZP mutatta a Sargentini jelentés szavazásakor. Márpedig az európai pártok, pártocskák számára nem fontos a magyarországi demokrácia helyzete, csak saját pártcsaládjuk súlya és jelentősége. Ez alól kivételek az euroszkeptikus pártok, amelyeknek helyük sem lehetne ott.

„Európa nem engedheti meg magának, hogy a múlt sérelmeiből fakadó gyűlölet és bosszú vezérelje”

Az értetlenség egyrészt a fentiek miatt teljesen megalapozott, de ennél sokkal többről van szó. A lényeg veszett el a horizontról. Nem látszik az igazi ok, amely miatt az uniót létrehozták. Sokszor esett már szó arról, hogy az Európai Unió létrehozásának fontos célja az, hogy Amerika gazdasági fölényét egyensúlyozandó közös gazdaságra van szükség, és ezt egy európai gazdasági együttműködés, egy összefogás biztosíthatja. Kétségtelen, hogy ez egy alapos ok. De nem az igazi! Az igazi, a fő ok az, amelyet Churchill fogalmazott meg annak idején egy beszédében:

„Európa nem engedheti meg magának, hogy a múlt sérelmeiből fakadó gyűlölet és bosszú vezérelje. Az igazságon, a könyörületességen és a szabadságon alapuló »európai család« újraalkotása felé (…) az első lépés csakis egy »Európai Egyesült Államok« felépítése lehet. Csak így adhatjuk vissza százmilliónyi dolgos ember számára mindazt az örömöt és reményt, amely nélkül nem érdemes élni.” (Churchill: Európa tragédiája; Zürich, 1946. szeptember 19.)

A történelmi leckéből leszűrt következtetéseit

1946-ban a zürichi egyetemen az „akadémiai ifjak” előtt tartott híres beszédében így fogalmazta meg:

„Létezik orvosság, amely […] néhány év leforgása alatt Európa egészét […] szabaddá és boldoggá teszi. Ez nem más, mint az európai népek – vagy legalábbis jórészük – közösségének újrateremtése és egy olyan otthon létrehozása számukra, amelynek oltalmában békében, biztonságban és szabadságban élhetnek. Egyfajta Európai Egyesült Államokat kell létrehoznunk.”

Lehet ezt másként is fogalmazni:

Ha Európában fennmaradnak a nemzetállamok, akkor bárhol és bármikor felerősödhet a nacionalizmus, amely háborúba torkollhat!

És miről beszél ma Orbán Viktor? A nemzetállamok Európájáról!

És nem egyedül! Kérdés lehetne az, hogy tudatosan teszi-e az EU szétverése céljából, vagy talán ösztönzik erre. Találgatni lehet, tőle pedig nem fogjuk megtudni a valós indokot. De nem is ez a tragikus igazán, hanem az, hogy ilyen alapvetően bomlasztó kijelentés után senki nem vágja fejbe a Churchill-i kijelentéssel. Főleg nem az uniós vezetők valamelyike. Nekik is elveszett a vezérfonal?!

Azaz valami mégis, mintha …

Egy furcsaságot had említsek! Gyakran nézem a Euronews műsorát, a híreket onnan szeretném látni, hallani. Valamikor február első napjaiban egy eu-s biztos egy folyosói kérdésre adott a kérdezőnek egy választ, idézett Mitterandtól:

„nácizmus egyenlő háború.”

Íme Churchill egyszerűen!

Ledöbbentem ettől a velős megfogalmazástól, de még inkább attól, hogy egy biztos szájából hallhattam. Az igazi döbbenetem később keletkezett, amikor ismét meg akartam nézni ezt a részt és megjegyezni a biztos nevét. Nem sikerült. Többé nem játszották be.

Vajon miért nem?! És ez már azért is különös, mert a Euronews kb. 10 percenként ismétli a híreit. De ezt nem! Csak ezt nem?!

Szerző: Patartics László

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük