Európa megunta Orbán Viktor pávatáncát!

Isten malmai lassan őrölnek, de Orbán Viktor politikai vetése most beérni látszik, és ez nekünk, magyaroknak nagyon fájdalmas lesz. Az Európai Bizottság július 20-án kiadta második, valamennyi tagállamról szóló jogállamisági jelentését, s az ebben foglaltak alapján úgy döntött, nem fogadja el a Magyarország által benyújtott helyreállítási tervet.

Magyarország lett az Unió páriája

Ezzel 2500 milliárd forint, vissza nem térítendő, nekünk szánt uniós támogatás sorsa vált bizonytalanná. Magyarország lett az Unió páriája. Ezt érte el Orbán Viktor a III. Köztársaság szétrombolásával, a hitvány unióellenes politikával és retorikával, a közvagyon és az uniós támogatások lopkodásával, az állandó hazudozással. Magyarország veszteségei ma még egyelőre felmérhetetlenek, de a számlát persze nem Orbán és fideszes fattyai fizetik meg, hanem a védtelen és egyelőre tehetetlen, jobbára tájékozatlan 99 százalék magyar adófizető. A legkevesebb, hogy jövő tavasszal a választók ezt ne feledjék! (No már ha lesz választás?!)

A történet 2010. tavaszán kezdődött

Ez az a dátum, amikor a Fidesz befészkelte magát a hatalomba, s megkezdte a magyar világ átformálását a saját képére és hasonlatosságára. Napjainkra megszületett az illiberális, fideszes-feudális-kereszténydemokrata nemzeti szuverén orbáni önkényuralom, amely folyamatosan szívja a nemzet vérét és hazudozással eteti a választók többségét. Akit pedig sikerül félrevezetni, az a mai napig a Fideszre szavaz.
Az EU jogállamisági jelentése most ismét alapos elemzéssel szolgál a Fidesz-kormány által teremtett magyarországi viszonyokról, s értékelésében kimondja, hogy a kormány súlyosan és folyamatosan, illetve visszatérően megsérti az Európai Unió alapértékeit, a csatlakozási szerződésben vállalt kötelezettségeit. Magyarországon sérül az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtószabadság, az államhatalomban a fékek és ellensúlyok rendszere vagyis a jogrend, végül de nem utoljára kirívóan nagy a korrupció, átláthatatlan a közpénzek és az uniós támogatások kezelése, s a kormány ez ellen eddig szinte semmit nem tett, ha van is valamelyes javulás.

A titkosszolgálatokat – elvben jogszerűen amolyan „magán-politikai“ célokra is felhasználhatták

E jelentésben foglaltakhoz képest például a gyalázatos homofób pedofil-törvény, vagy a rövidnap előtt nyilvánosságra került megfigyelési botrány jóformán semmiség. Mondhatni, mindössze a regnáló kormány rothadt erkölcsiségének bizonyítéka. A megfigyelési skandalum „csupán“ arról szól, hogy a titkosszolgálatokat – elvben jogszerűen amolyan „magán-politikai“ célokra is felhasználhatták. S miután (amint ezt avatott jogászoktól megtudtuk) a megfigyelésre adható felhatalmazás indokainak köre jóformán mindentől mindenig terjed, a kormány talán nem is érhető tetten jogellenes műveletekben, hiszen

„nálunk minden törvényesen zajlott“

– mondta Pintér Sándor belügyminiszter. A megfigyelési ügy tehát eléggé mocskos ügy, de talán nem is jogellenes ügy, habár a fene tudja. Remélni azért lehet, hogy alapos és pártatlan kivizsgálás lesz, ámbár Varga Judit igazságügyi miniszter kommentjét olvasva kinek-kinek az a benyomása támadhat, hogy a magyar kormány szerint újságírók, ügyvédek, vagy bárki titkos lehallgatása a normális közélet része, és nincs benne semmi érdekes.

Nem így az EU-jelentés

A jogállamiság rendszerszintű problémái miatt ugyanis az EB nem fogadja el azt a helyreállítási tervet, amelyben Magyarország a számára elkülönített 2500 milliárd forintnyi, vissza nem térítendő uniós támogatásért folyamodik. Az EUrológus oldalán illetve a Hvg.hu-n megjelent nyilatkozatában Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos kijelentette: mindaddig nem fogadják el a ma-gyar tervet, amíg a kormány nem hajt végre igazságügyi reformot, nem garantálja az igazságszolgáltatás függetlenségét, és amíg nem szolgál megfelelő biztosítékokkal arra, hogy a nemzeti hatóságok kivizsgálják az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt korrupciós ügyeket. És ez csak az első menet lesz.

„Be kell vetnünk az összes eszközt: a hetes cikk szerinti eljárás, a kötelezettségszegési eljárás és legújabb fejleményként az uniós támogatásoknak feltételt támasztó jogállamisági mechanizmus és a tárgyalások a helyreállítási alapról. Ez már nem a megelőzésről szól, hanem a szankciókról.”

– közölte a biztos, vagyis a Magyarországnak (és Lengyelországnak a hét éves költségvetésben kiporciózott támogatása is kétségessé válik, ha a kormányok nem fogadják meg a jelentésben foglalt javaslatokat, például továbbra sem csatlakoznak az uniós ügyészséghez. (És akkor még ott van a háttérben az a 3300 milliárd forintnyi nagyon kedvezményes hitel, amelyet a magyar kormány ugyan egyelőre nem igényelt, de amelyet előbb-utóbb nyilván megpróbálna lehívni, mert azért ez nagyon olcsó pénz lenne.)

Úgy tűnik tehát, az EU komoly szankciókra készül, s lehetséges, hogy elzárják a pénzcsapot

Magam úgy véltem, s most is úgy vélem, amint megáll az uniós pénzeső, Orbán kísérletet tesz kivezetni az országot az Európai Unióból. De jövőre még lesz egy sorsdöntő választás. Mármost a kérdés az, hogy Orbán Viktor még az idén feladja-e (már nagyon ingadozó) európai hadállásait, ha úgy tetszik, lerázza-e az Unió nyűgét, és a még meglevő parlamenti kétharmaddal olyan visszafordíthatatlan folyamatokat indít-e el, amelyek nyomán talán már választás sem lesz jövőre, sőt teljessé válik a nyílt diktatúra. Vagy ez nem opció? Lehetséges. Remélem, nem az. Szijjártó Péter vagy Varga Judit egyelőre a kormány megszokott hangnemében nyilatkozik és beszél zöldeket a jelentésről és a lehetséges következményekről, a kormány ál-láspontját nyilván Orbán Viktor közli majd egy neki tetsző időpontban. Egyelőre alig-hanem valamely belső agytröszt mérlegeli az EU (lehetséges végleges) döntéseinek várható következményeit.

Ami már most látható: a súlyos megrovás után talán nemcsak a helyreállítási támogatástól, hanem az egyéb uniós támogatásoktól is megfosztanak minket. Mihamar élesít-hetik a 7. cikkely alapján folyó eljárást, s akkor még a kormány szavazati jogát is felfüggeszthetik az Unióban – ha nem is holnap, de holnapután már igen.

No és? Mi történhet? Játsszunk el kissé a lehetőségekkel!

Ha az EU egyelőre csak a 2500 milliárdos támogatást tartja vissza, már akkor is szinte biztosan borul mind az idei, nemkülönben a jövő évi, amúgy is röhejes módon és fals számokkal összetákolt költségvetés. Nagyon hamar tovább emelkedik a fiskális hiány, az államadóssági ráta, s vele az adósságszolgálati kiadás. Félő, hogy további, súlyos árfolyamveszteséget szenved a forint, alighanem meglódul a már most is alig elviselhető infláció, a gazda-sági bizalmi indexek a mélybe zuhannak, s ez mindösszesen újabb visszaeséssel is fenyeget – kiváltképpen akkor, ha szeptember-október táján (netán korábban) ismét támad a vírus. Ha a 4. hullám kivédése érdekében újra lezárásokat kell elrendelni, minden borul. Az előre jelezhető és nagyon aggasztó belső válsághoz képest a járványkezelés eddigi kudarcai, a kínai oltóanyaghoz kötődő állandó kormányzati hazudozás, a homofób pedofiltörvény és a már említett megfigyelési botrány, sőt az egész NER minden hitványsága együttesen is a keresztyéni Orbán-kormány sikerlistája lesz. Ráadásul a kormány az euroatlanti szövetségi térségben politikai karanténba kerül, s ezzel szemben aligha nyújt majd védelmet Oroszország, Kína és a nagy világpolitikai befolyású Türk Tanács barátsága. (Szerintem Lengyelország megadja majd magát, a Visegrádi Négyekből pedig egyedül Orbán marad a páston.) Előre látható a választási kampány kiéleződése, a kormány sunyi vagy mind nyíltabb erőszakosságának erősödése, tömegtájékoztatási túlhatalmának, befolyásának további visszataszító szélesítése.

És mi van, ha Orbán a kilépés bejelentésével megvárná a választásokat?

A gazdaságot fenyegető veszélyek valamelyest kevésbé ígérkeznek súlyosnak, de a költségvetési egyensúly megbillenése, a forint értékvesztése és az infláció elszabadulása, valamint a járvány 4. hulláma együttesen így is válsághelyzetbe, valószínűleg gazdasági és további társadalmi hanyatlásba taszítja az országot. Ráadásul az EU és az Egyesült Államok, valamint Magyarország közötti viszonyok konszolidációjára egyhamar még akkor sem kerülhet sor, ha a kormány ízibe‘ visszavonná aljas törvényeit, és megpró-bálna eleget tenni az EU követeléseinek. Ugyanis ez belpolitikailag tenné tarthatatlanná a kormány helyzetét a Fidesz-támogatók előtt is, akik most szinte teljes tájékozatlanságukban még mindig Orbánt favorizálják.

Az Európai Unió már régóta unja Orbán Viktor pávatáncát, s most elérkezett a büntetés pillanata

Nem tudom, megállíthatók-e még a Magyarországot sújtó folyamatok, mert az Unió tehetetlenségi nyomatéka nagyon erős. Európa lassan, nehezen cselek-szik, de nehezen is áll le. A nagy kő elgurulni látszik, s a közösség nagy többsége éppen nem megállítani, hanem gurulását meggyorsítani kívánja. Ebben a helyzetben a legkevesebb gonddal-bajjal-kárral fenyegető megoldás lehetne Orbán Viktor azonnali lemondása és távozása a közéletből, és szakértői kormány hivatalba iktatása a válasz-tásokig. Ám ennek nincs realitása. Félő, hogy a gödörből, amelybe Orbán Viktor és a Fidesz manőverezte a nemzetet, jelentős veszteségek nélkül nincs kiút.

Kapcsolódó

 

orbán

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

    • 2021.07.21 - 17:45
      Közvetlen hivatkozás

      Nagyon örülnék, ha a cigányozás a jövőben örökre kimaradna minden hozzászólásból!
      Lovász Péter

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük