Connect with us

Kerítésen túl

Frissítve! Európa Tanács: Magyarország ellen változatlan a kötelezettségszegési eljárás a korrupció miatt

eu
Megosztás

Magyarország végrehajtotta az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) jelentéseinek több ajánlását is, egyebek mellett történt előrelépés az ügyészek fegyelmi eljárásának lefolytatását illetően, valamint a pártok finanszírozásának átláthatósága terén – közölte csütörtökön a szakértői csoport.

Pártfinanszírozás

A jelentés az ügyészekkel szembeni fegyelmi eljárásokat illetően azonban megállapítja, hogy az ajánlásokkal ellentétben, továbbra sem a közvetlen hierarchikus struktúrán kívül folytatják le ezeket. Nem történt előrelépés a főügyész hivatali ideje meghosszabbításával, és az ügyészek túl erős mentelmi jogával kapcsolatban sem – írták.

Mint közölték, a pártok finanszírozásának átláthatóságát illetően szintén van előrelépés. A magyar hatóságok lépéseket tettek például a pártnyilvántartás átláthatóságának és naprakészségének biztosítása, valamint a pártok jövedelemforrásainak tisztázása érdekében. A finanszírozás átláthatóságával kapcsolatos általános helyzet viszont nagyrészt változatlan maradt – állapították meg.

18 ajánlásból ötöt hajtottak végre kielégítően

Kiemelték, hogy bár jelentős késéssel, de a magyar hatóságok engedélyezték a decemberi, valamint két másik, 2017-es, a pártfinanszírozás átláthatóságáról, valamint a magyar parlamenti képviselők, a bírák és az ügyészek körében esetlegesen megjelenő korrupció megelőzéséről szóló jelentés közzétételét.

Megállapításuk szerint a négy évvel ezelőtt átadott 18 ajánlás közül az illetékes hatóságok ötöt hajtottak végre kielégítő mértékben.

A GRECO jelentésében felszólította a magyar hatóságokat, hogy tegyenek határozott intézkedéseket a parlamenti jogalkotási folyamat átláthatóságáért, ideértve a lobbistákkal való kapcsolattartásra vonatkozó szabályok bevezetését is. Alkossanak viselkedési kódexet a parlamenti képviselők számára, különösen azokra a helyzetekre vonatkozóan, amelyek összeférhetetlenséghez vezethetnek. Írják elő az összeférhetetlenség eseti megállapításának követelményét. Alkossák meg a vagyonnyilatkozatok egységes formáját. Vizsgálják felül a parlamenti képviselők kiterjedt mentelmi jogát. Végül dolgozzák ki a viselkedési kódex betartása, az összeférhetetlenség és a vagyonnyilatkozatok hatékony ellenőrzését – írták.

A bírák kinevezése. előléptetése

A bírókkal kapcsolatban a szakértők azt állapították meg, hogy nem történt előrelépés a GRECO ajánlásaival kapcsolatban. Véleményük szerint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének hatásköre – beleértve a bírók kinevezésének és előléptetésének folyamatát – továbbra is különös jelentőségű.

„A GRECO ezen a területen aggodalommal veszi tudomásul azokat a fejleményeket, amelyek a legutóbbi megfelelőségi jelentés elfogadása óta történtek Magyarországon. Ezek közé tartozik, hogy nyomás nehezedik az Országos Bírói Tanács (OBT) egyes tagjaira, és  kihívások érték az OBT legitimitását. A GRECO nyomatékosan kéri a hatóságokat, hogy tekintsék fontosnak ezeket az ügyeket az igazságszolgáltatás függetlenségének hatékonyabb védelme érdekében.

És a korrupció?

Jelentésében a GRECO arra a következtetésre jut, hogy a korrupció elleni küzdelem a magyar parlamentben és az igazságszolgáltatásban továbbra sem kielégítő, ezért az országot e területeken továbbra is kötelezettségszegési eljárás alatt kell tartani.

OBH: a GRECO nem azonosított korrupciós kockázatot a bírósági rendszerben

Az Európa Tanács (ET) mellett működő szervezetnek, a Korrupció Elleni Államok Csoportjának (GRECO) jelentése egyetlen esetben sem azonosított korrupciós kockázatot a magyar bírósági rendszerben – közölte a GRECO csütörtökön közzétett jelentésével kapcsolatban az Országos Bírósági Hivatal (OBH).

A bíróságok honlapján közzétett közlemény kiemeli, hogy a GRECO-jelentés drasztikusan korlátozná a bírák mentelmi jogát; a jelentés szerzői szerint kizárólag a bírói tevékenységével összefüggésben, lényegileg csak a tárgyalóteremben illethet meg valakit az immunitás. Az OBH azonban ellenzi, hogy szűkítsék a mentelmi jogot, amely „a bírói függetlenség és integritás egyik sarokköve, bármiféle korlátozása veszélyes és káros”.

A GRECO korlátozná a bírók kirendelésének lehetőségét,

noha soha nem fordult még elő, hogy az OBH elnöke a hozzájárulása nélkül rendeljen ki bírót más szolgálati helyre – írták.

A GRECO jelentése foglalkozik a bírói álláspályázatok elbírálásával is. Ezzel kapcsolatban az OBH felidézi: 2017-ben az OBH elnöke 274 bírói álláspályázatot bírált el, amelyek közül csupán 15 végződött eredménytelenül. Mivel 4 esetben pályázat sem érkezett, csupán 11 esetben (4 százalék) vetődhetne fel az elbíráló részéről bármilyen mérlegelési lehetőség.

Viszont a 11-ből hat esetben az elbíráló szervek szabálysértése, ötben a pályázat kiírása óta bekövetkezett, a munkaszervezést-munkaterhelést érintő változás volt az eredménytelenné nyilvánítás oka. Ráadásul több pályázó esetén az OBH elnöke az elé került pályázati sorrendtől csak az Országos Bírói Tanács (OBT) előzetes hozzájárulásával térhet el – emelték ki.

Puszta feltevések

A közleményben az áll, hogy a GRECO munkacsoportja budapesti adatgyűjtésekor az OBH joggyakorlatát nem bírálta, csupán elvi észrevételeket tett a bíróságok igazgatásának törvényi szabályozására. A jelentés esetenként tényállítások helyett puszta feltevésekből indult ki – írta az OBH –, például, amikor az OBT-re nehezedő, saját megfogalmazásában is pusztán „állítólagos” nyomásgyakorlást emlegeti.

A GRECO jelentése a korábbi ajánlásaival kapcsolatban azt állapította meg, hogy nincs előrelépés. Az OBH elnökének hatásköre – beleértve a bírók kinevezésének és előléptetésének folyamatát – továbbra is különös jelentőségű. A GRECO azt írta, aggodalommal veszi tudomásul azokat a fejleményeket, amelyek a legutóbbi megfelelőségi jelentés elfogadása óta történtek Magyarországon. Ezek közé tartozik, hogy állítások szerint nyomás nehezedik az OBT egyes tagjaira, és „kihívások érték” az OBT legitimitását.

A GRECO nyomatékosan kéri a hatóságokat, hogy tekintsék fontosnak ezeket az ügyeket az igazságszolgáltatás függetlenségének hatékonyabb védelme érdekében.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük