Connect with us

Ez a nap

Európai uniós testület létrehozását sürget az EU-s források elosztására a DK

Megosztás

Dobrev Klára, a DK európai parlamenti (EP-) listájának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Medián 1200 fő megkérdezésén alapuló felmérésére hivatkozott, miszerint a teljes népesség 65 százaléka, ezen belül a Fidesz szavazóinak fele is egyetért azzal, hogy a korrupció visszaszorítása érdekében az Európai Uniótól (EU) kapott támogatásokat a jövőben ne a magyar kormány, hanem független európai intézmény ossza ki és felügyelje.

Az uniós pénzek kifizetését antikorrupciós lépésekhez fogják kötni

Emlékeztetett, pártjuk az elmúlt három évben több ilyen javaslatot is készített. Hangsúlyozta, biztos, hogy a következő uniós pénzügyi ciklusban jogállami követelményekhez és antikorrupciós lépések megtételéhez fogják kötni az EU-s pénzek kifizetését. Emiatt Magyarország gazdasága komoly veszélybe kerülhet – fűzte hozzá.

Dobrev Klárát kérdezték a magyar kormányfő és az amerikai elnök hétfői washingtoni találkozójáról. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy Donald Trump korábban már szinte az összes európai vezetővel találkozott, és „miután nem maradt senki a sor végén, Orbán Viktor következett”. A találkozónak azonban Magyarország vagy Európa szempontjából semmilyen következménye nem lesz – tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Magyarországon a korrupció miatt elveszett pénz meghaladja az évi 500 milliárd forintot

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük