Ki ne érezte volna szülőként, hogy ha a csemetéjét bárki bántani meri, akkor két kézzel… gondolkodás nélkül…. Ám, ha az első zsigeri indulat elmúlik, a legtöbbünk megkérdezi a sajátszülöttet, hogy mi, hogyan és miért történt és elgondolkodunk annak hihetőségén. És a társadalom?

“Az én gyerekem sosem hazudik….”

Szívre a kezet, ki meri állítani, hogy a csemete mindig az igazat, a teljeset mondja? A társadalmunk mára jellemző felfokozott, pattanásig feszülő idegállapotában, amikor mindenhonnan az fröcsög ránk, hogy a harc a kommunikáció legjobb formája, hogy aki bátor, az odavág, hogy vannak a mimagyarok, a többiekkel nem kell foglalkozni, akkor könnyen elszabadul a pokol, ha elfelejtünk józanul gondolkodni. Erre példa a közösségi oldalon talált nyilvánosan közzétett bejegyzés, amit változtatás nélkül ajánlunk olvasásra és átgondolásra.

“Ez a társadalom megérett….

Ezeket a sorokat nem azoknak szánom, akik tegnap majdnem meglincseltek, hanem azoknak, akiket még foglalkoztat a kérdés, hogy a társadalomban igen komoly gondok vannak.

Kiadós gyomros a nyár végére

Tegnap este szokásos módon indultunk kutyákat sétáltatni, négy pedagógus, egy újságíró és két eb. Nagy robajjal közelített felénk egy kamasz csapat kerékpárokon és rollereken. Erélyesen tettük szóvá, hogy lassabban kellene hajtaniuk (szemben a forgalommal az egyirányú úton ahol sétáltunk, mivel a járda tetemes részét foglalja el a kerékpárút). Tudomásul véve a történteket, mindenki folytatta a maga útját. Egy idő után feltűnt közülünk valakinek, hogy követnek. Szorosabb pórázra fogtuk a két kutyát és haladtunk tovább az utcán, ahol minden kertben társaságok beszélgettek. Mikor a kihalt teniszpályák mellé értünk, életünk eddigi egyik legrémisztőbb dolga történt.

Megrohamozott a korábban látott kamasz csapat ki-ki a saját apukájával

Nem köszöntek, nem kérdeztek. Egyikünket lökdösni kezdte valamelyikük, majd egy másik a kezébe vett cipőjével szemen ütötte.

A vád:

valamelyikünk (hármunkra is mutatott felváltva a meggyőződött sértett) nyakon verte kerékpározás közben, miután ő húsz percig fuldoklott.

Mondtam, hogy nyakon verni hátulról lehet, mondta, hogy akkor a torkát ragadtuk meg. Szerintem, ha valakit torkon ragadnak kerékpározás közben, az elesik és tele van horzsolásokkal. Ez abban a pillanatban senkit nem érdekelt.

Klasszikus érvelés: az én gyerekem nem hazudik.

Én bekapcsoltam a telefon kameráját, amit többen sérelmeztek

Mondtam, azért teszem, hogy bizonyíthassuk, ha nekik van igazuk. Erre valaki kitépte a telefont a kezemből. A társaság egyik tagjáról kiderült, hogy volt diákom. Próbálta csitítani a kedélyeket, hogy valami mégsem kerek, ismer, tanítottam, iskolaigazgató vagyok. Nem segített, többen azt ordították, hogy hogyan foglalkozhatok így gyermekekkel, egyikük arról is biztosított, hogy megvannak a kapcsolatai, majd kicsinál. További csitítás következett, melynek eredményeként a csapat nyugtázta, hogy ha megtörtént, jogos volt, ha nem, akkor félreértés.

Közben a gyermekek (14-17 év közöttiek) folyamatosan hergelték az apukákat válogatott módszerekkel, kikérték maguknak, hogy az ősök ezt annyiban hagyják, rólunk pedig nyugtázták, hogy beszartunk.

Én majd egy napja nem vagyok hajlandó kimozdulni a lakásból

és folyamatosan azon gondolkodom, hogy

ezek a gyermekek egy hét múlva iskolapadba ülnek. Minden tiszteletem és együttérzésem az őket tanító kollégáknak. Az apukák pedig néhány percig igazi férfinak, tigrisapának érezhették magukat.

Ja, a csapat (mielőtt bárki büdöscigányozni kezdene): nos, mindenkit sikerült beazonosítani:

jónevű magyar orvosok (!) egytől egyig, és egy sikeres biológus. Került közéjük tévésztár meg híres színésznőférj is. Csak gratulálni tudok…

Sok éve járunk ide, a vasárnapot mi nem várjuk meg, hazaköltözünk. Hétfőn pedig kiállok a nevelőtestületem elé és megerősítem őket a hitükben. Hát így.”

horoszkóp

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here