Connect with us

Kerítésen innen

Ez azért gáz, nem? Az ellenzékinek mondottak is átverik a bennük, nekik hívőket!

Önként ismerte be a Bors, hogy hazudott Czeglédy-Dobrev-ügyben
Megosztás

Nem úgy volt, hogy Orbánia ellenzéke Hadházy Ákos ötlete nyomán közösen gyűjti össze a velük egyetértőktől a konzultációs íveket és átláthatóan, megszámlálhatóan megfelelő feneket kerítve az aktusnak átadják valamelyik fő-közszolgának? Akkor ez most hogy?

Ti is, fiaim….?

Temérdek lelkes segítő pártokon belüliek és azok, akiket felháborított a kormány álkonzultációja, amire Orbán egy hete folyamatosan hivatkozik, vetették bele magukat a gyűjtésbe. Ott voltak utcákon, tereken heteken keresztül és az egyetértők a felindulásban vitték is bőszen az íveket. Elhitték, hogy végre közös nevezőt találtak az ellenzékinek mondottak és betartják, amit ígértek.

A kijózanodás

Hihetetlen, hogy egy ennyire egyszerű, világos dologban sem tudták tartani magukat adott szavukhoz. Hétvégén a Momentumhoz leadott-begyűjtött konzultációs ívekkel vigéckedett a párt pár aktivistája és beszórták Rogán Antal vélt társasházi lakásának kertjébe.

Több sem kellett…

Kálmán Olga, a DK politikusává lett televíziós szerdán nagy csinnadratta közepette bedarálta az aktivistákkal összeszedett íveket. Videójából az derül ki, hogy a párt által begyűjtött ívek az iratmegsemmisítőben végzik, ahol szerinte az ehhez hasonló agymosásnak helye van. A videón elmondja:

több tízezer ívet gyűjtöttek be.

Kálmán Olga arra is emlékeztetett, összesen 7,5 milliárd forintba került az eddigi négy konzultáció, de ez az összeg csak a papírt és a postaköltséget tartalmazza, azonban azt még mindig nem tudni, mennyit költött a kormány a konzultációk népszerűsítésére. Azt is kifejtette, húszezer olyan család kaphatott volna a mostani konzultáció árából egyszeri, százezer forintos segítséget, ahol valamelyik szülő a járványhelyzet miatt elveszítette a munkáját. Az eddigi konzultációk összes költségéből pedig 250 ezer embert lehetett volna ingyen tesztelni koronavírusra.

… és végül Hadházy….

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szintén tervez valamilyen akciót a konzultációs ívekkel csütörtök délutánra, amelyhez önkénteseket keres, amit közösségi oldalán hirdetett meg:

Csütörtök délután mutatjuk meg a miniszterelnöknek, hogy mennyire elegük van a magyaroknak a propaganda agymosásából. Megmutatjuk, hogy tiltakozásul milyen sokan juttatták el az ellenzékhez a kormány hazug „konzultációs” íveit. Mivel szerencsére elég sok gyűlt össze ezekből a papírokból, sok segítő kézre van szükségünk, hogy a megfelelő helyen és időben megmutathassuk

– írta Hadházy, aki Szél Bernadett független országgyűlési képviselővel közösen gyűjtötte az íveket.

https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3023342254443264

Végül álljon itt egy bejegyzés az egyik honfitárstól, aki vette a fáradtságot és leadta valamelyiküknek a konzultációs cuccost

remélve, hogy részese lehet az eszetlenség elleni tiltakozásnak. Bízott benne, hogy valóban együtt gyűjtenek a pártok, darabra leszámolható lesz az eredmény ellentétben a kormánynak visszaküldöttekkel:

„Az ellenzéki együttműködésről sokat elárul, hogy mi történt az összegyűjtött, üres nemzeti konzultációs kérdőívekkel.

Nem voltak képesek arra, hogy legalább egyszeri bemutatásra egyben tartsák azokat, külön-külön akcióznak vele.

Összezúzzák, szétszórják.

Ezek szerint ez a gyűjtés is egy pótcselekvés volt. Sajnálom, hogy fáradoztam az eljuttatásával.”

Történt mindez 2020 Magyarországán, másfél évvel az eredetileg kiírt aktuális választás előtt.

csillagjegy

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Marta+Brash

    2020.09.17 11:42 at 11:42

    Sajnos, tokeletesen igaza van az ujsagironak ! En akkor kezdtem el csodalkozni, amikor nem volt reakcio orban bejelentesere a visszaerkezett 1.8 millios inzultacios ivvel kapcsolatban ! Azt hittem, vartam volna, hogy – mivel a hivatalos visszakuldesi hatarido letelt,- es akkor most mi is bemutatjuk az iszonyatos nagy munkaval, onkentesek aldozatos gyujtesevel osszegyujtott iveket. Ehelyett suru kuss van Hadhazy es Szel reszerol is….:( Valoban, hogy bizzon igy az ember az „osszefogasban”?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük