Connect with us

Kerítésen innen

Ez nagyon durva! Kásler állításával szemben a pedagógusok 500.000-re nem egyszeri juttatás, hanem feladathoz kötött eu-s pályázat!

Önként ismerte be a Bors, hogy hazudott Czeglédy-Dobrev-ügyben
Megosztás

Kásler Miklós Emmi-miniszter szavaival szemben nem egyszeri juttatás, támogatás a pedagógusoknak szánt bruttó 500 ezer forint, hanem feladathoz kötött – európai uniós finanszírozású – pályázatról van szó – írja honlapján a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Frissítve a A Klebelsberg Központ közleményével!

Kapaszkodjon mindenki!

Négyszáz hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban

jelentette be csütörtökön Kásler Miklós miniszter a Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalán közzétett videóban. A PDSZ szerint Kásler miniszter szavaival szemben semmiféle „támogatásról” nincs szó:

az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett EFOP-3.1.11-19 kódjelű felhívás egy feladat megvalósításához kötendő összeg.

A 6,43 milliárd forintos keretösszegű támogatás kedvezményezettje

az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ, amellyel a kiválasztott pedagógus kétoldalú megállapodást köt, hogy a tanóráin megvalósít egy másfél oldal hosszan felsorolt követelményrendszert. Ez a projekt alapvetően figyelemre méltó lehetne, de leginkább bizarrnak tűnik: a teendők között olyan feladatok szerepelnek, mint az, hogy

  • a tanév keretében a pedagógusnak, valamint a nevelő és oktató munkát segítő alkalmazottaknak ezért kiemelt figyelmet kell fordítania a digitális oktatásba való bekapcsolódáshoz szükséges kompetenciák megerősítésére; a közösség újraépítésére;
  • felelősség és énkép megerősítésére;
  • egyéni motivációk kialakítására, a „tanulás öröm” megerősítésére

– írja honlapján a PDSZ.

A pályázat módszertani ajánlásokat nem tartalmaz,

arról viszont rendelkezik, hogy a Kréta rendszerben legyen egy

„tanórához kapcsolódó felületet, melyben jelölésre kerülhet, hogy a projektben elvárt szemlélettel került-e az adott tanóra megtartásra vagy sem.”

Azaz a PDSZ szerint nehéz eldönteni, hogy ez most puputeve-e, vagy pulóver formájú puputeve.

Az azonban biztos, hogy ez egyáltalán nem egy egyszerű támogatás, ahogy Kásler úr atyaian elővezette videóinterjújában

– írják.

A program aránytalanul komoly követelményeket támaszt a résztvevő pedagógusokkal szemben nettó 300 ezer forint körüli összegért cserébe – amelyekhez nem látszanak a kompetenciák, a tudásmegosztási módszertanok, a keretösszeg pedig nem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy ilyesmi megvalósulhasson.

A szakszervezet a visszafizetési kötelezettségre is felhívja a figyelmet

a „kásleri támogatást”, részben vagy egészben, vissza kell fizetni,

ha egyes „indikátoroknak” nem felelt meg az intézmény, pl.

” előző tanév félévében kimutatott arányhoz viszonyítva” növekedett az iskolai hiányzások aránya.

A program inkább egy gyors látszatintézkedésnek tűnik abban a formában, amit eddig látunk belőle: egy csapásra elmondhatják, hogy kezelik a leszakadó régiók igényeit és lám, a pedagógusok is kaptak egy kis pénzt -. állítják az érdekvédők.

A PDSZ amúgy is nagyon szerencsétlennek és károsnak tartja azt a megoldást,

hogy a kormányzat nagy ritkán egy-egy összeg erejéig premizálja a munkavállalók egy részét. Ez rossz gyakorlat. Különösen akkor az, amikor a követeléseik alapvető eleme az a Fidesz és a kormány által is megígért, törvénybe is foglalt majd elkaszált elv, miszerint a pedagógus-bértábla tételei a mindenkori minimálbérhez igazítva emelkedjenek.

Forrás

Frissítés!

„Nem kell pályázni a pedagógusoknak a bruttó 500 ezer forintos elismerésért. Több sajtóorgánumban is valótlan állítások jelentek meg a pedagógusok 500 ezer forintos elismerésével kapcsolatban” – írta közleményében a Klebelsberg Központ.

„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől származó hamis információkkal szemben a valóság az,

hogy az érintett intézményekben dolgozó kollégáknak nem kell pályázniuk. A pedagógusok, gyógypedagógusok és a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak automatikusan részesei a projektnek. A részvétel önkéntes, ezért bárki jelezheti, ha nem kíván csatlakozni. Az sem igaz, hogy többet kell adminisztrálniuk a tanároknak, vagy éppen visszafizetési kötelezettség terhelné őket a már kifizetett díjak esetében.

A Klebelsberg Központ az EFOP-3.1.11-19

„Kedvezményezett településeken működő állami fenntartású köznevelési intézmények munkájának támogatása”

c. felhívás alapján valósítja meg a projektet. A Felhívás célja az érintett településeken működő állami fenntartású köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak esetében az említett intézményekben tanuló diákokkal kapcsolatos pedagógusi feladatok támogatásával a tanulói lemorzsolódás visszaszorítása. A projekt elismeri, hogy a kollegák többlet időt és figyelmet fordítanak a tanulókra az esetleges lemaradások kompenzációjáért.

A projekt a 2019/2020 tanévben elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarend során feldolgozott tananyagokhoz kapcsolódó felmérés, ismétlés és visszamérés keretében végzett többlet feladatot díjazza.

A Klebelsberg Központ és a tankerületi központok mindent megtesznek azért,

hogy a tanév biztonságosan elkezdődhessen, folyamatosan ezen dolgozunk az iskolákkal együtt. Sajnálatos, hogy egyes szervezetek ezt kívánják ellehetetleníteni rövidtávú politikai érdekből”

szuperhős

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük