Kerítésen innen
“Ezek embertelen gyilkosok” – tüntettek a rehabilitációs intézet dolgozói

Mintegy 100 orvos és ápoló tüntetett Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatójának tegnapi felmentése miatt ma délben Budakeszin, az intézmény főépülete előtt.

A spontán tüntetést az intézmény dolgozói szervezték,
reggel óta próbáltak mindenkit elérni, többen csak ezért jöttek be a kórházba. Az eseményen részt vett Cserháti Péter is, azt mondta, hogy megrázta az ügy, és megköszönte a kiállást.
Az egyik egészségügyi dolgozó elmondta, hogy
a hazaküldött betegek elmaradó rehabilitációja súlyos, maradandó károsodáshoz fog vezetni. Ezek embertelen gyilkosok.
Mint ismert, Kásler miniszter tegnap kirúgta a főigazgatót, mert nem teljesítette Cserháti Péter a miniszter kérését, de ez nem igaz a tüntetők szerint. A kórház elkezdte időben a felkészülést, de idő előtt oda akartak helyezni egy vírusos beteget, amikor még nem volt a kórház felkészülve.
A minisztérium közleménye szerint, mintegy 200 ágy felszabadítását tagadta meg a főigazgató,
de ez a tüntetők szerint nem igaz, hiszen
eldöntött tény, hogy az egész intézményt járványkórházzá akarta változtatni a minisztérium.
A hivatalos indoklásban az szerepel, hogy a főigazgatónak április 15-re biztosítania kellett volna az új koronavírussal megfertőződött betegek számára több mint kétszáz ágyat. Ebből április 10-én még egyetlen ágy sem volt erre a célra az OORI-ben. Április 16-ra az előírt tizedét sem ígérte a főigazgató az utasításban szereplő ágyszámmal szemben.
A Rehabilitációs Intézetből több olyan beteget kell hazaküldeni,
akiknek életfontosságú a további rehabilitációja, aminek súlyos következményei lesznek. A tiltakozók azt emelték ki, hogy az OORI-ból nem lehet csak úgy elküldeni a betegeket. Nem lehet egy akármilyen másik kórházi beavatkozással helyettesíteni az itteni szakmai munkát.
Az egyik tiltakozó elmondta, hogy
Cserhátit egyértelmű politikai ok miatt rúgtak ki, régóta el akarja őt a kormányzat távolítani, többek között nem nézték jó szemmel, hogy Budakeszin kiváló szakmai munka folyik.
A kormány szerint az OORI főigazgatójának ilyenfajta eljárása ezért mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlan, az ott dolgozók szerint ennek pontosan az ellenkezője az igaz.
Forrás és a képek: MUON
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel