Connect with us

Kiemelt hírek

Frissítve!!! Ezt mondta ma reggel Orbán Viktor

Orbán
Megosztás

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút. Elmondta: legalább egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedéseket. 1174 ember van lélegeztetőgépen, a járványügyi szakemberek szerint ez nem az a pillanat, amikor lazítani lehetne az intézkedéseken.

Az utóbbi 24 órában 213 ember hunyt el és többen vannak kórházban mint valaha, 9 ezren gépi lélegeztetés nélkül is kórházban vannak, tette hozzá a kormányfő. Az egészségügyi személyzet mellett a medikusok, rezidensek készen arra, hogy segítsék a járványügyi védekezést, a védekezés kulcskérdése, hogy lesz-e elegendő számú személyzet az intenzív ágyak mellett.

A kisvállalkozásokat arra kérte, hogy tartsanak ki a mostani nehéz helyzetben, mert a következő év már erős és bőséges lesz.

A mai napon fogja meghaladni a 1,5 milliót a beoltottak száma a miniszterelnök szerint. Akiknek van oltási igazolványa, bizonyos korlátozások alól felmentést kaphat, de azt a kormányfő nem részletezte, hogy konkrétan milyen könnyítésekről van szó.

Frissítés:

Iskolák és ünnepek

Jó esély van arra, hogy az iskolákat újra lehet majd nyitni

– fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte arra is jó esély van, hogy a fiataloknak szabad nyaruk lesz. A kisvállalkozásokat arra kérte, hogy tartsanak ki a mostani nehéz helyzetben, mert a következő év már erős és bőséges lesz. Igyekeznek bértámogatást és újraindulási bérkölcsönt adni. Ugyanígy a fiataloktól is türelmet kért, az ellenzéktől pedig azt, hogy „hagyja abba az oltásellenes kampányt”.

A húsvét külön járványügyi kezelést igényel majd, ezért egyelőre csak a következő egy hét korlátozásairól döntöttek. Egy hét múlva fogja bejelenteni a miniszterelnök, hogy a húsvéti nagyhéten milyen intézkedések lesznek. Minden héten 4-5-ször annyi embert oltanak be, mint ahányan megbetegszenek.

Konzultáció és újranyitás és demagógia felsőfokon

Lezárult az újranyitásról szóló konzultáció, az operatív törzs már készíti az újranyitási tervet, ennek középpontjában a beoltottak száma áll. Amint minden 60 év fölötti ember be lesz oltva, az lesz az a pillanat, amikor meg lehet indítani az újranyitást, de erre dátum még nincs. A mai napon fogja meghaladni a 1,5 milliót a beoltottak száma a miniszterelnök szerint. Akiknek van oltási igazolványa, bizonyos korlátozások alól felmentést kaphat, de azt a kormányfő nem részletezte, hogy konkrétan milyen könnyítésekről van szó.

A kormányfő a közös vakcinaútlevélre utalva arról is beszélt, hogy most vakcinákat várnak Brüsszeltől, nem útlevelet. Megbánta, hogy a közös vakcinabeszerzés mellett döntött, „a sikernek mindig sok apja van, a kudarc mindig árva”. Magyarázata szerint az EU átvett egy tagállami hatáskört, majd nem tudta megoldani a feladatot, ez is azt mutatja, „hogy a nemzetállamok felett még nem járt el az idő.”

Továbbra is Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a keleti vakcinabeszerzésnek felelőse, most a kieső AstraZeneca oltásokat kínaival és orosszal kell pótolnia.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy a világ és benne a magyarok rossz lelki állapotban vannak, a vírushelyzet után egyesíteni kell az országot. Fontos lesz, hogy lelkileg is kilábaljon az ország a járványból, erre a kultúra embereinek és az egyházaknak is készülni kell. A kormányfő szerint a háziorvosi rendelőket és a kórházakat kell alkalmassá tenni a tömeges oltásra, nem „kivinni” kell az oltást máshová. Az Európai Néppártból való kilépést úgy kommentálta:

Jó volt, szép volt, elég volt.

Az Európai Néppárttal sem a reklámadó, sem a migráció ügyében nem tudtak dűlőre jutni, a multik adóztatása területén vélhetően azért, mert a multik „ezekből az országokból érkeztek”. Ilyen körülmények között a legjobb, ha az ember veszi a kalapját, fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint most Olaszország, Lengyelország és Magyarország próbálja meg újraszervezni az európai jobboldalt.

Forrás

Kapcsolódó

Orbán

illusztráció: V.K.

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta Brash

    2021.03.19 08:13 at 08:13

    A magyar egy birka nep. A kommunistak hatalomra jutasa ota keptelen a maban elni, allandoan az ilyen sajatmaga – meg botcsinalta vezetok – baromsagait figyelik, akik allandoan azt hangoztatjak, hogy most kurvaszar ugyan, de jovore a Mariana arokbol a Mount Everestre jutunk 1 honap alatt, majd csak figyeljuk meg, milyen fasza legeny o meg a fidesz! Ebreszto, magyarok, mert ha nem teszitek a szatok ele a kezeteket asitas kozben, akkor ezek meg az aranytomest is kilopjak a szatokbol!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük