Orbán Viktor, magyar miniszterelnök azt ígérte péntek reggel az állami rádióban, hogy ő most visszamegy ilyen Facebook-huszárnak, ha kell.

Semmi szükség rá, de lelke rajta

Úgy látszik valamelyik éceszgéber azt tanácsolta neki, hogy ez olyan fiatalos, trendi. Így kell ma már kommunikálni, holott legutóbb is, amikor éppen Angela Merkellel konferenciázott közröhej tárgya lett, hogy Orbán maszkban ücsörög a monitor és a kamera előtt. De az sem szegte a mi Viktorunk kedvét, hogy szombat reggel még nevetségesebbé vált, amikor a magyar zászlós, “Coolest Hungarian” maszkban jelent meg az aktuális operatív törzs ülésén. Mondtam én még a járvány nulladik hullámának elején, hogy most bajban van Orbán, mert a vírus ellen nem tud gumicsizmát húzni és kicaplatni a gátakra, mert mint tudjuk

vasvillával nem lehet szilvát aszalni…

Ahogy ígérte szombatra aktivizálta magát a kormányfő

és sorra érkeztek tőle az fb-bejegyzések, rögtön egy olyan is amiben bejelentette, hogy majd este az M1-en tesz bejelentést.

Aztán kiderült, hogy a királyi tévében nem bejelenteni fog, hanem felvételről leadnak egy interjút őfelségével. Na, ebben nem sokkal volt több kockázat, mint a szokásos péntek reggeli “interjúkban”, ahol, amikor Orbán megérkezik a Kunigunda utcába hű fegyverhordozója Havasi Bertalan a 25 perces adás teljes forgatókönyvét a főnök kezébe nyomja. Azaz ott van már előre leírva minden kérdés és minden válasz is.

Nem bíznak semmit a véletlenre

Az M1-en annyi volt a különbség, hogy Volf-Nagy Tünde alapos felkészítés után megkapta a lehetőséget, hogy Orbánt “kérdezze”. Persze egyetlen valódi kérdés sem hangzott el az egykor szebb napokat látott riporternő szájából.

Volf-Nagy szépen felmondta a leckét és csak olyan témákat hozott be a beszélgetésbe, amire engedélyt és felhatalmazást kapott. Nézzük csak, a kötelező “koronavírus-járvány”-os kérdések után “nagyon bátran” rákérdezett arra, hogy Brüsszel és a nyugati országok alaptalanul támadják  Magyarországot, amire Orbánnak természetesen kész konzerv válasza volt

Hogyne lett volna, hiszen ő rendelte  a kérdést

Volf-Nagy nem kérdezte Orbánt SZFE-ügyben, nem vetette föl, ha mint Orbán péntek reggel elárulta ő fél kézzel felemelte (elengedte) a hiányt, akkor mégis milyen forrásokra támaszkodhatunk. Magyarország milyen összegeket kíván lehívni az Európai Unió által szabaddá tett keretekből.

Sőt, a riporternő kegyesen alákérdezett Budapest-témában, hogy ugye a turizmust tekintve a fővárosban a legrosszabb a helyzet, Budapest pedig ül százmilliárdos vagyonon.

A szerkesztők semmit nem bíztak a véletlenre, mert itt kiírták a képernyő aljára, hogy a koronavírus-járványban elhunytak 59%-a budapesti. Touché!

“Ami a média sokszínűségét illeti, Magyarország megelőzi Németországot…”

– jelentette ki Orbán és ahogy népiesen mondani szokták nem szakadt rá az álmennyezet.

A szabályok betartásánál Orbán megemlítette, hogy

“Nem akarjuk az állam izmait mutogatni”

Ami még megnyugtató is lehetne, ám a kijelentésben egyszerre volt valami fenyegető él is. Ez pont úgy hangzott: “Ha akarnánk akár meg is tudnánk mutogatni azokat az izmokat.”

Hát, köszönjük szépen Fehéroroszországban éppen szemtanúi vagyunk annak, milyen az, ha az állam megmutatja az izmait.

Az interjú egyetlen érdemi bejelentése az volt, hogy október elsejétől Novák Katalin családügyekért felelős tárca nélküli miniszter lesz. Az ő feladata lesz a családok életszínvonalára figyelni. Köszönjük szépen, ez azért már valami… (Semmi!)

Orbán Viktor szombat esti interjújával még annyi kockázatot sem vállalt, mint a harminc éve hatalom lévő Kádár János, amikor 1988 májusában a BBC riporterének adott interjút, aki nem kímélte a kérdésekkel.

Várom a folytatást 2020-ban, amikor Orbán Viktor leül a BBC kamerái és mikrofonja elé, hogy egy angol riporter valódi kérdéseire adjon válaszokat…

Addig marad a porhintés

koronavírus

1 hozzászólás

  1. Évek óta hasonlítom Kádár János politiikájához! Borzalmas volt akkor is, borzalmas most is!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét