Kerítésen innen
„Facebook huszárok és huszárnők” megoldották az érdi kórház műtőssegéd-gondját – Pintér miniszter ezalatt…..?
Nincs tévedés, nem az ezért közpénzen fizetett közszolgák hathatós munkájának köszönhető, hogy egy nap alatt esély látszik arra, hogy az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben az utolsó műtőssegéd távozását követően mégsem állnak le az operációk. Brávó, Pintér ezért is felelős miniszter úr!
Nincs tévedés, nem az ezért közpénzen fizetett közszolgák hathatós munkájának köszönhető, hogy egy nap alatt esély látszik arra, hogy az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben az utolsó műtőssegéd távozását követően mégsem állnak le az operációk. Brávó, Pintér ezért is felelős miniszter úr!
A történések időrendben 1.
Nagy bajban vagyunk, egyetlen műtőssegédünk tegnap beadta felmondását. Műtőssegéd nélkül a szemészeti műtéteken kívül más beavatkozást nem tudunk végezni, így a műtétek (hacsak nem találunk két héten belül egy „kész” utódot) nagy része február 1-től elmarad. Az érintett betegeket kollégáim ma elkezdik telefonon értesíteni”
– írta a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgató az intézmény Facebook-oldalán. pénteken. Bárány Zsolt egyúttal egy álláshirdetést is közzétett, hogy mihamarabb visszaállhasson a rend az intézményben. Mint írta,
az egynapos sebészeti műtőbe keresnek Érden vagy Érd környékén élő leendő kollégát műtőssegéd feladatokra. Az állás betöltéséhez 8 általános megléte szükséges, egészségügyi tapasztalat előny ugyan, de annak hiánya nem kizáró ok.
Az intézmény dolgozói bíznak abban, hogy két héten belül sikerül találniuk valakit a munka betöltésére, hiszen akkor február 1-je után is tudnának műteni az orvosok.
A történések időrendben 2.
Szombat délelőtt újabb bejegyzés került ki az oldalra az igazgató klaviatúrájáról, ami még mindig nem arról értesítette a nagyérdeműt, hogy a kormány illetékese megoldási javaslatot, mi több szakembert „vezényelt” volna az intézménybe, hanem…..
„Az alig 24 órával ezelőtt megjelent bejegyzésemet ki tudja miért, de az országos média felkapta, aminek egy pozitív és egy negatív következménye már látszik:
- 1. Hihetetlen mértékű „elérése” ( reggel 9 órakor 80.000 !! ) lett a bejegyzésnek, ami egyértelműen elősegíti a szokásostól ( hirdetés a helyi lapban, esetleg honlapunkon ) eltérő álláshirdetésünk sikerét. Tegnap délutánig 20 feletti jelentkezés érkezett, így az interjúkat jövő héten bízvást elkezdhetjük ! Ez ÓRIÁSI !!!
- 2. Sajnos az országos terjedés olyan Facebook huszárokat és huszárnőket is idefújt, akik nem veszik figyelembe oldalunk fő küldetését: a hozzánk tartozó kb 120.000 itt élő ember tényszerű tájékoztatását.
Milyen jó lenne, ha az országos ismertséget nem a mostani egyetlen álláshirdetésünk alapján értük volna el, hanem azzal, hogy nálunk a szakdolgozói állások 99 %-ban be vannak töltve, megújult, modern és költséghatékony környezetben, kiegyensúlyozott gazdálkodás keretei között dolgozunk és van egy CSAPATunk !! Ezzel szemben a komment mezőket elöntötte, hogy Magyarország hová tart, Orbán Viktort ki hogy jellemzi, Pintér Sándor mit csináljon. EZ CSALÓDÁS ! EZ A FELÜLET NEM ERRE VALÓ !!
Azon már csak nevetek, hogy az ország távoli pontjaiból mondják meg nekünk, érdieknek és Érd környékieknek, hogy mit és hogyan kell csinálni. Az elmúlt 24 órában számtalan olyan személy által szólíttattunk meg, akiket velünk kapcsolatban nem korlátoz a tudás. Néhány példa :
- miért nem fizetünk eleget a dolgozóknak
- miért akarunk többet fizetni, mint a bértábla
- miért Facebookon hirdetünk, mert nem ott „szokás”
- miért nem becsüljük meg a szakdolgozókat
- miért ilyen későn reagálunk a kialakult helyzetre
Kedves érdi és Érd környéki lakosok! Tegnapi bejegyzésem egyszerű álláshirdetésnek szántam, kérem vegyük is annak, bár úgy tűnik, félrement. A Facebook szellemiségétől távol állóan mostantól egyrészt megkísérlem letiltani az összes további kommentelési lehetőséget a tegnapi bejegyzéshez , másrészt a meglévőket MÉRLEGELÉS NÉLKÜL törlöm. Aki az állással kapcsolatban érdeklődik, a bejegyzésben megtalálja az elérhetőséget. Kellemes hétvégét mindenkinek.”
Egy megjegyzés…
Ugyan háborog az igazgató a politikai tartalmú hozzászólások miatt, de azért lássuk be: ez a probléma (is) az egészségügyi minisztere -ennek hiányában Pintér Sándor- feladata egy normálisan működő országban. Amennyiben ő alkalmatlannak bizonyul a helyzet -ami nem egyedi- kezelésére, akkor a főnöke dolga levonni a következtetést és meneszteni. A mi dolgunk pedig meneszteni az egész brancsot, ha jónak és indokoltnak látjuk, hisz ők mindannyian közszolgák, a „köz” pedig mi vagyunk.
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó