Connect with us

Ez a nap

Kilenc halott nem elég, hogy nyomozzanak

Varga "legyünk önellátók, termeljünk mindent magunk"-ötletére reflektálva: már kukoricából sem sikerül!
Megosztás

A magyar fagyasztott kukorica miatt kilencen meghaltak, de nem zárták be a gyártóüzemet, nem nyomoznak és egyelőre a bírságon is csak gondolkodnak.

Elméletileg börtönbüntetés is lehet a vége, ha bebizonyosodik, hogy valaki egészségre ártalmas élelmiszert állít elő vagy hoz forgalomba, különösen, ha tudja, hogy ezzel emberéleteket sodor veszélybe.

A Greenyard Hungary Kft. bajai üzemében csomagolt fagyasztott zöldségek igencsak ártalmasnak tűnnek az alapján, hogy a bennük kimutatott Listeria monocytogenes baktérium miatt idén június közepéig 47-en betegedtek meg, és közülük kilenc ember meg is halt.

2015 óta Ausztriában, Dániában, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban regisztráltak megbetegedéseket, és az Európai Unió Élelmiszer-biztonsági Hivatala azt állapította meg, hogy a ludas a magyar cég által csomagolt fagyasztott zöldség volt. Ráadásul a lisztériafertőzés forrása több éven át fennállt: 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban előállított termékekben a baktérium ugyanazon törzsét azonosították, ami azt jelzi, hogy a feldolgozóüzem fertőtlenítése nem sikerült tökéletesen.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálódott a bajai vállalkozásnál, a jogsértés miatt megtiltotta az érintett termékek forgalomba hozatalát, és ami már kiment, annak visszahívására kötelezte. A termelés felfüggesztését nem kellett elrendelnie, azt ugyanis a hatósági ellenőrzés és mintavétel eredményei alapján a vállalkozás saját hatáskörben megtette. Az üzemet azonban nem zárták be, a cég a termelés újraindítását készíti elő. Próbagyártást indított, hogy meggyőződjön róla, sikerült-e kiiktatnia az élelmiszerlánc-biztonsági kockázatot. Ezek a termékek azonban nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, amíg a laboratóriumi vizsgálatok nem zárulnak megnyugtató eredménnyel.

Kereskedők felmentve, csak a gyártó felel

Az élelmiszerlánc-törvény szerint akár ötmilliárd forint is lehet a büntetés az élelmiszerbiztonsági szabályokat legdurvábban megsértőkkel szemben. Azokra pedig, akik egészségre ártalmas közfogyasztási cikket készítenek, forgalmaznak, több év börtön is várhat a büntető törvénykönyv alapján.

A Nébih riasztásáról értesülve a kereskedelmi cégek azonnal zárolták és visszahívták a szóban forgó fagyasztott zöldség és zöldségkeverék tételeket. Importnál az első magyarországi forgalomba hozó a felelős, ebben az esetben azonban a hazai gyártó, azaz a Greenyard felel az élelmiszer-biztonságáért – közölte a Nébih.

A hatóság jogsértést állapított meg, így bírság néz ki a Greenyardnak, de még nem zárult le az eljárás, így nem tudni, mennyi lesz annak összege – közölte az élelmiszer-hatóság.

A rendőrséghez nem érkezett feljelentés

Az elmúlt években emberéletet nem követelő élelmiszerbotrányok is büntetőeljárásba torkolltak nem egy esetben. A világraszóló lisztériafertőzés ügyében azonban nem nyomoz a rendőrség, eddig ugyanis nem érkezett feljelentés – válaszolta az Országos Rendőr-főkapitányság a 24.hu kérdésére.

A baktérium jelen van a talajban, így a zöldségeken is, de nem szokott gondot okozni: a frissen fogyasztott zöldségeknél mosással könnyen eltávolítható, főzéskor pedig két perces, 75 Celsius fokon történő hőkezelés végez a baktériummal. Viszont a hideget jól tűri, képes a hűtőben is szaporodni, és a felhasználókat nem tanították meg arra, hogy a fagyasztott árut célszerű hőkezelni, nyersen beleenni fertőzésveszélyes.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Újabb mérgező ételt találtak: ez most egy füstölt kolbász

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük