Connect with us

Kerítésen túl

Falak helyett hidakat!

Megosztás

A migráció mai kihívására az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság – mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában a migránsokért bemutatott misén pénteken, lampedusai látogatásának ötödik évfordulóján.

„Hány szegényt taposnak el ma is!”

Beszéde elején Ferenc pápa kijelentette, a világ az évezredek során nem sokat változott: „Hány szegényt taposnak el ma is! Hány kis embert pusztítanak el!”. Hangsúlyozta, közöttük vannak a migránsok és menekültek, akik „a nagyobb jóléttel bíró nemzetek kapuján kopogtatnak”.

Csendben elkövetett jogtalanságok

A világ „elnyomottainak” mások szemére van szükségük, hogy észrevegyék, mire is van szükségük; mások kezére, hogy segítséget nyújtsanak, mások szavára, hogy hangot kapjanak a csendben elkövetett jogtalanságok, amelyek „gyakran sokak cinkosságával” mennek végbe – fejtette ki a pápa. Úgy vélte, ma is sokan inkább hallgatnak és nem tesznek semmit a közszeméremre hivatkozva, mások cselekvését várva a maguké helyett, vagy azt ismételve, hogy a világban úgyis „mindig ez volt”.

Steril álszentség

Ferenc pápa

„steril álszentségnek” nevezte azok magatartását, akik nem akarják „bepiszkítani kezüket” és hidak helyett valós vagy képzelt falakkal bezárkóznak azok előtt, „akiknek éppúgy joguk van mint nekünk a biztonsághoz és a méltó életkörülményekhez”.

„Le kell győznünk félelmeinket és szorongásainkat” – jelentette ki a pápa.

Az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság

„A migráció mai kihívására az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság” – jelentette ki Ferenc pápa. Hangsúlyozta, olyan választ kell adni, amely mögött nincsen „túl sok számítás”, hanem egyenlő felelősségosztással, a lehetőségek becsületes értékelésével, megfontolt kezeléssel „jó politikát követ”.

A pápa szerint a jó politika a személyek szolgálatát jelenti, hogy mindenki számára garantált legyen a biztonság éppúgy, mint a jogok védelme. Hozzátette, az egyes országok jólétét a többi ország figyelembevételével kell garantálni az egyre erősebb függőségi viszonyban levő világban, amely a mai fiatalok generációjáé lesz.

A menekültek tartsák tiszteletben a befogadó ország kultúráját, törvényeit

A pápa a nemzetközi közösségtől a szolidaritás és a szubszidiaritás bölcs összhangját sürgette, a források és a felelősségek egyeztetésével.

A migránsoktól Ferenc pápa azt kérte, tartsák tiszteletben az őket befogadó ország kultúráját és törvényeit.

A Szent Péter-bazilika főoltára mögötti úgynevezett Katedra-oltárnál bemutatott mise Ferenc pápa lampedusai látogatásának ötödik évfodulójára esett. Az egyházfő 2013. július 8-án kereste fel a dél-olaszországi szigetet, amely a nem sokkal korábban megválasztott pápa első Vatikánon kívüli látogatása volt. Az európai migráció déli kapujának számító Lampedusára abban az évben tömegesen érkeztek a migránsok. A pápa akkor a Földközi-tengert hatalmas temetőnek nevezte a vízbe vesző tízezrek miatt.

200 menekült és migráns volt a misén

A mostani misén 200 Olaszországban tartózkodó menekült és migráns vett rész, köztük tengeri hajószerencsétlenség túlélői vagy az áldozatok rokonai. A pápa mindegyikükkel egyenként kezet fogott. A misén jelen voltak a migránsokat segítő olasz hatóságok és más szervezetek képviselői, köztük a Földközi-tengeren mentő Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) tagjai, akiknek hajóit az olasz belügyminiszter kitiltotta az olaszországi kikötőkből.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük