Falaztam

Tettem ezt először a közértben, a pulttól a pénztárig. Falaztam egy öregasszonynak, aki a felvágottas pultnál kért tíz deka párizsit, és sorban állás közben megette. Gyorsan, mohón, hogy senki ne lássa. Ám én rajtakaptam, amit ő nem vett észre.

[mnky_ads id=”10551″]

Eltűnt a párizsi

Nagyon szégyelltem magam. Ott zörgött, matatott mögöttem a zsírpapírral. Vajon mit csinál vele? Hova teszi? Látta-e más is? Nehogy lenyelje, mint bűnjelet! Közeledünk a pénztárgéphez. Hátrasandítottam. Szája szélét törölgette. Fél lépést oldalra léptem, hogy ne kerülhessen a pénztárosnő látókörébe. Egyszer csak egy összegyűrt papírgombóc hullott a lábam elé. Nyavalyás áruló! Továbbrúgtam a pult alá. Megkönnyebbültem. Volt, nincs! Az öregasszony kosarában negyed kiló kenyér, fél liter tej és egy darab tojás. A tíz deka párizsi a gyomrában. Azt már senki el nem veheti tőle.

[mnky_ads id=”10552″]

Lopni bűn

Tudom, volt idő, amikor lopásért gályarabságra ítélték az embert, megcsonkították, vagy felakasztották. Ma ettől nem kell félni. Csupán az öregségtől. Attól, hogy becsületben megőszült öreg emberek szükségből lopni kénytelenek. Tetten érhetők, tolvajnak minősíthetők és pénzbírsággal büntethetők. Az én öregasszonyom megúszta. Nem kapta el a pénztárosnő, nem oktathatta ki, nem küldhette melegebb éghajlatra, nem szégyeníthette meg nyilvánosan, mindnyájunk előtt.

Hallgatni kellett

Megrendített az eset. Nem tudtam elfelejteni, pedig már lassan egy éve történt. Azóta az árak még magasabbra szöktek. Ha az én kis öregasszonyom a táskájába vagy a zsebébe csúsztatta volna a párizsit, akkor talán én is hajlamos lettem volna egyszerű lopásnak minősíteni tettét. De mert megette, cselekedete felülemelkedett a lopás tényénél. Súlyosabb bajokra utalt. Ennek felelősségét érezve, akkor nem tudtam megírni. Ezért éreztem úgy, hogy továbbra is falaznom kell azzal, hogy hallgatok.

Tolerancia

Most, hogy végre nyilvánosan is beszélni kezdenek a problémáról, el kellett mondanom. Ha nem tudjuk életkörülményeik javításával és alapos megváltoztatásával megakadályozni, hogy kisnyugdíjasaink egy része tolvajjá minősüljön, akkor társadalmi felelősségünk legalább annyira legyen felnőtt, önkritikus és toleráns, hogy falazunk nekik. Még akkor is, ha közben ég a pofánkon a bőr.

Felvidéki Judit

[mnky_ads id=”10553″]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük