Falus Ferenc: nyár végére kaphat oltást mindenki, de a maszkot ugyanúgy hordani kell!

Ha 70 százalékkal gyorsabban terjed a koronavírus Angliában felfedezett, új variánsa, az azt jelenti, hogy 15 helyett 5 perc is elég a fertőzés átadására – mondta Falus Ferenc az ATV-ben. A korábbi tisztifőorvos szerint a mutáció éppen azért kelthet félelmet, mert még nem tudunk róla sokat.

Mindenesetre az eddigiek alapján úgy tűnik, nem halálosabb az ismert változatnál,

és a vakcinák is jók lehetnek ellene, legalábbis a Pfizer-BioNTech és az AstraZeneca vezetői már nyilatkoztak erről.

Ami szerencse, hogy a vakcinákra való érzékenysége úgy tűnik megmaradt.

Falus szerint az alapján lehet majd lemérni a kormány teljesítményét a vakcinával kapcsolatban, hogy január végére a lakosság hány százalékát sikerül beoltani.

Orbán Viktor korábban azt mondta, akár egy hétvége alatt mindenkit sorra tudnának keríteni, ha lenne elég oltóanyag.

Az oltási terv

kapcsán megjegyezte, hogy erről volt egy uniós megállapodás, hogy először az egészségügyi dolgozókat, majd az idősotthonokban lakókat, ezt követően pedig a kritikus infrastruktúrában lévőket kell oltani, majd később az egyéb társadalmi csoportokat. Falus szerint

nyár végéig el fog tartani az oltás ebben az ütemben.

A védőoltás nem akadályozza meg, hogy elkapjuk és továbbadjuk a fertőzést,

jövőre ugyanúgy fontos lesz a maszkviselés és a távolságtartás

-véli Falus doktor.

Azt javasolta,

aki teheti, oltassa be magát influenza ellen is.

Falus doktor közösségi oldalán két fontos dokumentum fellelhetőségére hívta fel a figyelmet:

“Az alábbi két dokumentumot kapják, ill. kérik kitölteni a Pfizer oltás előtt.

Az oltásnak igazi ellenjavallata csak a korábbi anaphylaxiás reakció. Minden más esetben a vakcína beadható, de a hatásossága változhat az alapbetegségek, szedett gyógyszerek függvényében.”

virsli

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük