Connect with us

Kerítésen túl

Fantasztikus hír: tesztelési fázisába került a rák elleni oltás – 5 év és bárki megkaphatja

Megosztás

Fantasztikus hír: tesztelési fázisába került a rák elleni oltás – 5 év és bárki megkaphatja

Megosztás

Túljutott a klinikai vizsgálatok első szakaszán egy kísérleti vakcina, amelynek célja, hogy megtanítsa a szervezetet a mellrák elleni küzdelemre, és a kutatók szerint az egyéb ráktípusok elleni oltásokra is hamarabb van esély, mint gondolnánk – írta meg a Blikk az insider.com oldalra hivatkozva.

5 éven belül bárki hozzájuthat….

Az emlőrák elleni védőoltás a Washingtoni Egyetem Orvostudományi Karától származik, ahol a tudósok különféle rákos megbetegedések kezelésén dolgoznak. Nora Disis vezető kutató, az UW Cancer Vaccine Institute igazgatója elmondta, hogy

a következő öt éven belül várhatóan a terápiás rákvakcina elérhető lesz a betegek számára.

Ami eddig látható….

66 előrehaladott stádiumú emlőrákos nő kapott különböző dózisokat a kísérleti vakcinából. Valamennyien részesültek korábban rákkezelésben, így a betegség vagy stagnált, vagy remisszióba ment. Mindegyiküknél nagy volt a rák újbóli megjelenésének kockázata.

A vakcinát úgy tervezték, hogy immunválaszt váltson ki egy bizonyos típusú fehérjére, az úgynevezett HER2-re, amely az emlőrák körülbelül 30%-ában játszik szerepet. A fehérje egyébként számos sejttípusban megtalálható, de egyes agresszív emlőráksejtek akár százszor több HER2-t termelnek a normál sejtekhez képest.

A HER2-pozitív emlőrák nagyobb valószínűséggel kiújul a kezelés után, az immunrendszer gyilkos sejtjei is jobban felismerik őket. A kutatók azt remélik, hogy a vakcina megtanítja az immunrendszert, hogy megtámadja a rákos sejteket, miközben nem károsítja az épeket.

A tanulmány szerint az oltást kapott nők 80 százaléka túlélte a tízéves vizsgálati időszakot, ami jóval meghaladja az ennél a ráktípusuknál várható 50 százalékos ötéves túlélési arányt.

Jelenleg a vakcina II. fázisú kísérletei zajlik

A kutatók két másik vakcinát is tesztelnek, amelyek a mellrák elleni küzdelemben vesznek részt, és

fejlesztenek petefészek-, vastagbél-, tüdő-, hólyag- és prosztatarák elleni vakcinákat is.

Szerző