Connect with us

Kerítésen innen

Farkas Flórián nevében ígértek pénzt, mégsem őt gyanúsítják vesztegetéssel

Megosztás

Tovább nőtt a gyanúsítottak száma az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) hivatali vesztegetés gyanúja miatt zajló eljárásban – értesült a 24.hu.

Farkas Flórián 7 roma képviselőt vett meg havi 350 ezer forinttal

A kisebbségi szervezetnél 2016 elején indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), miután a roma önkormányzat budapesti székházában egy sajtótájékoztatón lejátszottak egy hangfelvételt, amelyen elhangzott:

Farkas Flórián legalább hat képviselővel kötött féléves időtartamra „munkaszerződést” havi 350 ezer forintos fizetéssel. Az akkori romügyi miniszterelnöki biztos cserébe azt várta el, hogy az érintett képviselők az azóta már lemondott elnökkel, Hegedüs Istvánnal szemben politizáljanak.

Bármit is tett, védi a mentelmi jog

Az ügyben a legutóbbi időkig hat személyt gyanúsított meg a KNYF hivatali vesztegetés elfogadása miatt, köztük volt – úgy tudni – a szervezet egyik elnökségi tagja is. Mostanra azonban hétre nőtt a gyanúsítottak száma.

Az ügyészség közlése szerint egy személyt már hivatali vesztegetés elkövetése miatt is meggyanúsítottak.

Kulcsfontosságú körülmény ugyanakkor, hogy miközben a hangfelvételen arról volt szó, hogy Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő kínált „munkalehetőséget” és pénzt több cigány politikusnak, ő nem lehet gyanúsítottja az eljárásnak. A politikus ugyanis tagja az új parlamentnek is, így őt – ahogy a korábbi ciklusban is – védi a mentelmi joga, tehát a törvény szerint nem hallgathatták meg, legfeljebb tanúként.

Azt egyébként egyelőre nem tudni, hogy ha nem Farkast, akkor kit gyanúsított meg az ügyészség, ahogyan máig arra sem derült fény, hogy összesen hány roma képviselő kaphatott ajánlatot Farkas Flóriántól. Továbbá azt sem tudni, hogy milyen forrásból származik az ígért fizetség, illetve hogy közpénzt érintett-e.

Három éve nyomoznak eredménytelenül

A roma önkormányzat botrányai miatt egyébként az elmúlt években számos nyomozás indult, amelyek bár összeforrtak Farkas Flórián volt romaügyi miniszterelnöki biztos nevével, nem jutottak eredményre.

A legemlékezetesebb eljárást a Fővárosi Főügyészség kezdeményezésére több mint három éve folytatja költségvetési csalás gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az eredetileg uniós forrásból indult Híd a munka világába program miatt. A program szabálytalanságai okán még a Balog Zoltán vezette humán tárca 1,6 milliárd forint visszafizetésére kötelezte a roma önkormányzatot. Igaz, az összegből 1,3 milliárd forintot elengedett.

Ennek az eljárásnak a Fővárosi Főügyészség szerint máig sincs egyetlen gyanúsítottja sem, s az ügyben annak ellenére sem hallgatták meg Farkas Flóriánt, hogy a programban kötött szerződések nagyobb részét ő írta alá.

Nem Farkas költi el a további pénzeket

Bár a Fidesz-KDNP kormány az elmúlt években sikerpropagandát folytatott a különböző cigány felzárkóztatási programok kapcsán, a pénzeket – a korábbi kormányzati ciklusokhoz hasonlóan – nem sikerült hatékonyan elkölteni. S bár Orbán Viktor nem engedi el Farkas Flórián kezét, az új ciklusban már Balog Zoltán korábbi emberi erőforrás miniszter tölti be a romaügyi miniszterelnöki megbízott posztját.

A volt miniszter talán jobban rajta tartja majd a szemét a pénzek elköltésén. A 2019-es költségvetési tervezet ugyanis jövőre is jelentős forrásokat biztosít a cigányságnak:

546 millió forint jut a Roma Szakkollégiumi Hálózat működésére.

52 millió forinttal támogatják a roma kultúrát.

Több mint egymilliárd forint jut a roma ösztöndíj programokra.

80 milliót kap a Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ.

80 millióból működhet a Budapesti Roma Oktatási és Kulturális Központ.

Félmilliárdból támogatják a roma nemzetiség pályázatait.

520 millióból működhet az Országos Roma Önkormányzat és intézményei.

Másfél milliárdot kapnak a roma települési és területi nemzetiségi önkormányzatok.

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük