Connect with us

Ez a nap

Farkas Flórián is sorosozik egyet

Bizonyítottság hiányában hét év után megszüntette a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Farkas Flórián nevével fémjelzett Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába programjának ügyében. Az 1,6 milliárd forintos programot korábban az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is vizsgálta, sőt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) fel is mondta a támogatási szerződést a védhetetlen visszaélések miatt.
Megosztás

Mi más veszélyeztetné a magyar cigányság felzárkózását és jövőjét a Farkas Flórián vezette Lungo Drom szerint, mint az, hogy a Soros-hálózat óriási befolyása révén, Brüsszel a tagállamokra akarja erőltetni a kötelező, állandó betelepítési kvótát. Amelynek – figyelem, itt a csavar! – felső korlátja sincs.

„Akik a Soros-tervet támogatják, azok ellenségei a hazai cigányság ügyének”

„A Soros-terv részeként különböző migrációt segítő szervezetek is igyekeznek az ellenzéket segíteni, akik számára kereszténységünk, az Isten, a nemzet és a család nem érték” – adta hírül ma az MTI OS-ben megjelenő közleményben a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség.

Farkas Flóriánék szerint nem másról van szó, minthogy ezek a szervezetek „közös múltunk és kultúránk lerombolását tűzték ki célul maguk elé, Európa, illetve Magyarország gazdasági és demográfiai problémáit a bevándorlással akarják orvosolni.”

Csakhogy – közli a Lungo Drom – a magyarországi cigányságnak nem érdeke, hogy távoli földrészekről idehurcolt, idegen kultúrájú, nemzetbiztonsági szempontból is kockázatos egyénekkel oldják meg a munkaerőhiányt! Akik az úgynevezett Soros-tervet támogatják, azok ellenségei a hazai cigányság ügyének is.

Csak a Fidesz-KDNP!

A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Kongresszusa elutasítja a Soros-tervet és azt a törekvést, hogy bevándorlóországgá változtassák Magyarországot. Farkasék arra is felkérik a kormányt, hogy minden eszközzel lépjen fel a Soros-terv végrehajtása ellen. „A kormány tegyen meg mindent annak érdekében, hogy korlátozza a Soros-hálózat bevándorlásszervező tevékenységét és további terjeszkedését”.

Annak érdekében, hogy a hazai cigányság tagjai a Fidesz-KDNP pártszövetséget a lehető legtöbb szavazattal támogathassák, a Lungo Drom Kampányindító Kongresszusa január 27-én úgy határozott, hogy a cigány választói névjegyzékbe való felvételt, regisztrációt a Lungo Drom kizárólag az országgyűlési választásokat követően szorgalmazza és támogatja – szól a folytatás.

Farkas Flórián nemrég azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak: a cigányság csak a Fideszre hajlandó szavazni, mert a Fidesz az a párt, amely vállalta az ügyüket.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük