Connect with us

Kerítésen innen

Fásy Ádámra lehet számítani! – Ő az ember, aki a Fideszért pont úgy tud rajongani, mint egykor az MSZP-ért

Megosztás

A mulatós zene pártokon és világnézeteken felül áll, Fásy Ádám ezt a tézist „szabadon kezeli”. 2006-ban Fásy Ádám az MSZP szakértőjeként nézte meg az akkori Országgyűlés első napját a parlamentben, 2018-ban több fideszes kampányrendezvényen szerepelt és Orbán Viktor születésnapjáról levélben emlékezett meg.

Fásy Ádámra lehet számítani - Ő az ember, aki a Fideszért pont úgy tud rajongani, mint egykor az MSZP-ért
Megosztás

A mulatós zene pártokon és világnézeteken felül áll, Fásy Ádám ezt a tézist „szabadon kezeli”. 2006-ban Fásy az MSZP szakértőjeként nézte meg az akkori Országgyűlés első napját a parlamentben, 2018-ban több fideszes kampányrendezvényen szerepelt és Orbán Viktor születésnapjáról levélben emlékezett meg.

Levél után nóta…

Többször találkoztunk már a miniszterelnök úrral, tisztelem őt. Úgy gondolom, csak az igazán nagy államférfiakra jellemző, hogy országépítő munkájuk mellett figyelemmel vannak az emberek bajaira, mindennapjaira is

– kezdte a Blikknek Fásy Ádám.

“Ezzel a dallal kívánok boldog születésnapot Miniszterelnök Úr!”

A Fidesz fizetett hirdetése 2022 február….

Sára Botond: „Köszönöm Fásy Ádám előadóművész támogatását”

Kapcsolódó

 

Fásy Ádámra lehet számítani - Ő az ember, aki a Fideszért pont úgy tud rajongani, mint egykor az MSZP-ért

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük