Connect with us

Ez a nap

Fekete-Győr András is visszalépett

Momentum Fekete-Győr András
Megosztás

Elkészült a felmérés, hogy ki a legesélyesebb a Fidesz ellen, ezért a Momentum elnöke ígérete szerint visszalépett a választókerületében. Ott már csak két esélyes ellenzéki jelölt maradt talpon.

Juhász Péter visszalépése után most Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is bejelentette: visszalép a jelöltségtől Budapest egyik szimbolikus választókerületében, a Belvárosban.

Fekete-Győr eddig sem zárkózott el ettől a forgatókönyvtől, Juhász kiesése után eleve ő ragadta magához a kezdeményezést és hívta össze a többi jelöltet, azt javasolva, az egyéni képviselőknek járó támogatásból csináltassanak közösen egy felmérést, és annak a javára lépjenek vissza a többiek, aki ebben a legnépszerűbb. Az elkészült kutatásban V. Naszályi Márta végzett az élen, még ha csak hajszálnyival is.

„Ezért én tartom magam az ígéretemhez, vállalom a felelősséget, és visszalépek V. Naszályi Márta javára a Budapest 1-es választókerületben” – közölte videoüzenetben Fekete-Győr.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Momentum Mozgalom megbízásából március 27. és 29. között a kerület szavazókorú lakóinak 1200 fős véletlen mintáján telefonos gyorsfelmérést készített. A kutatás célja az volt, hogy megnézzék, az állva maradt jelöltek közül ki esélyesebb a Fidesz legyőzésére.

Az eredmény pontosan az lett, amit vártunk. A három jelölt szinte hibahatáron belül végzett egymáshoz képest.

V. Naszályi Márta a biztos szavazók között 40, a teljes népességen belül 29 százalékon áll, Hollik István vele szemben 46, illetve 33 százalékot szerezne.

Csárdi Antal a biztos szavazók között 40, a teljes népességen belül 27 százalékon áll, Hollik István vele szemben 48 és 32 százalékon.

Fekete-Győr András pedig 25 és 37 százalékon áll, Hollik istván 32 és 48 százalékával szemben.

Losonczy Pál, a Jobbik jelöltje nem hajlandó visszalépni a kerületben, de ő a Fidesztől és a baloldaltól is egyenlő arányban vesz el szavazatokat, a Medián kutatása szerint minden esetben 8-10 százalék között áll.

Az, hogy Fekete-Győr Juhász Péterrel ellentétben egyértelműen megnevez egy jelöltet a választókerületben, segíthet valamit a patthelyzet feloldásán.

Ám a két versenyben lévő jelölt közül V. Naszályi Márta, a Párbeszéd jelöltje az, aki ugyancsak hajlandó lenne visszalépni az LMP-s Csárdi Antal javára, míg az utóbbi teljesen elzárkózik a visszalépéstől. Így most az a kérdés, hogy más körzetben az LMP viszonozna-e egy ilyen gesztust.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Belváros Juhász Péter nélkül?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük