Ez a nap
Feladta a posta: nem kézbesíti a leveleket
Nem kézbesíti a posta a levélküldeményeket a lakásokra, helyettük csak az előre megírt értesítőket dobják be.
Az RTL Klub Híradója rejtett kamerával forgatott az egyik postán, ahol egy dolgozó elmondta, központi utasítás, hogy a túlterheltség miatt nem viszik ki ezeket a küldeményeket. Helyettük csak az előre megírt értesítőket dobja be a postás.
Nem győzi a munkát a posta
„Egyáltalán nem visznek most ki semmilyen levélküldeményt, mert rengeteg Erzsébet-utalvány és más küldemény van, és nem győzik. Ezért lett így megállapítva, hogy a postahelyen adjuk ki” – mondta a dolgozó.
Az RTL Klub megkereste a Magyar Postát is, de kérdéseikre az adásig nem kaptak választ.
Frissítés:
Tagadja a Magyar Posta, hogy felsőbb utasításra nem kézbesítenek levélküldeményeket.
Azt viszont elismerték, hogy nagy a teher a dolgozóikon, és hogy a várakozási idők megnőttek.
Azt is hozzátették: a posták és a logisztikai üzemek tele vannak csomagokkal, átlagosan 20-30 százalékkal több csomag érkezik a Postára, mint tavaly ilyenkor. Ezért valóban előfordulhat, hogy a megszokottnál többet kell várakozni egyes postákon a csomagátvételre – ismerték el.
A Magyar Posta a nemzetközi közönséges leveleket csak akkor köteles háznál kézbesíteni, ha annak mérete nem haladja meg a levélszekrények bedobónyílásának méretét. Erről egy idén áprilisban hatályossá vált kormányrendelet rendelkezik. A külföldről érkező küldemények nagy része ugyanis nem csomagként, hanem közönséges postai levélként érkezik. Ezeket a szabály szerint a levélszekrénybe kell bedobni a postásnak, csakhogy sok esetben egyszerűen nem férnek bele a levélszekrényekbe. Az ilyen küldemények címre kézbesítését mellőzhetik, a postás ebben az esetben egy értesítőt dob a levélszekrénybe.
(forrás: RTL Klub, hvg.hu)
Szerző
Friss
- ‘Úgynevezett kérdések Gönczi Gábor úgynevezett műsorvezető úgynevezett szájából elhangozva’ – Exkluzív cucc Orbántól…
- Óvodában ‘toboroz’ a honvédség, de no para: éles gránát nem került elő….
- ‘Volt kifütyülni a török himnuszt?’ – Az UEFA most sem volt elnéző az MLSZ-el
- Szívzűr – Saját bőrön
- Orbán USAID-kormánybiztosa -pakk helyett- cokit kapott az amerikai szervezet munkatársától – Frissítve!
- Megnyertük! A Várkert bazárba tömörül a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozója
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés