Connect with us

Ez a nap

Félezren tüntettek vasárnap Kecskeméten

Megosztás

Több százan vettek részt Kecskeméten vasárnap délután az ellenzéki tüntetésen. A résztvevők a Vasútkertből a főtérre vonultak, itt a szervező civilek és Gulyás Balázs mellett a pártok helyi politikusai, valamint helyi gimnazisták is felszólaltak.

A tüntetést a magát civilként megnevező Faragó Dániel szervezte, aki a megmozdulásra meghívta a pártok képviselőit is. Megjelentek az ellenzéki önkormányzati képviselők, így Király József (MSZP), Radics Tivadar (Jobbik) és Szőkéné Kopping Rita (DK), valamint Bodrozsán Alexandra, aki a Momentum, és Vágó Gábor, aki pedig az LMP színeiben indult az országgyűlési választásokon.

Atrocitás, rendbontás nem történt, amikor a kiskörúton áthaladt a tömeg, a rendőrök megállították a forgalmat. „Mi vagyunk a többség!”, „Nem hagyjuk!”, „Nem félünk!”, “Demokráciát!”, „Viktátor!”, „Gyertek velünk!” – ezek voltak a leggyakrabban skandált rigmusok. A főtéren több száz tüntető volt jelen, a BAON becslése szerint a számuk elérhette a félezret is.

A főtéren a tüntetők elénekelték a himnuszt, majd legelőször Gulyás Balázs, a 2014-es internetadó-ellenés tüntetéssorozat egyik főszervezője beszélt.

– Azért vagyunk a többség, mert egymásra találtunk, mert minden megosztottság ellenére nekünk az a fontos, hogy ennek a hazának jó legyen, és az a fontos, hogy ez a korrupt, és autokratikus tendenciákkal rendelkező kormány végre eltűnjön majd oda, ahová való, a történelem szemétdombjára. De legyen világos, nekünk a kormánnyal és az oligarcháival van bajunk, nem a Fidesz-szavazókkal – jelentette ki Gulyás Balázs.

– Tegye fel a kezét, aki mérges! Aki mérges mondjuk a pártokra, bármelyikre! – kezdte Faragó Dániel, aki szerint a civil semmilyen körülmények között nem marad csendben, kritizálja az ellenzéket, ha azok érdemi alternatíva helyett üres fecsegéssel, illúziók keltésével és stúdiópolitizálással foglalkoznak.

Bodrozsán Alexandra (Momentum) szerint azért csalódottak, mert nem ilyen választási eredményre számítottak.

Vágó Gábor (LMP) kijelentette, ő nem csalódott, kijött a választás után depresszióból és tettrekész. – Azért ad nagy pofonokat az élet, hogy megtanuljunk fölállni, és ez az április 8. elég kijózanító pofon volt – mondta.

Szőkéné Kopping Rita (DK) beszédében kijelentette: szerinte a Fidesz-KDNP csalással szerzett kétharmados többséget.

Király József (MSZP) szerint nem emiatt győzött a Fidesz. – De amit előtte műveltek, az egy hazardírozás, az volt az igazi csalás. Amikor azt a pénzt, amit tőlünk elraboltak, semmi másra nem fordították, csak hatalmuk megszilárdítására – mondta Király.

(Forrás: BAON)

Kapcsolódó:

Pécsett és Debrecenben is kormányellenes tüntetést tartottak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük