Connect with us

Ez a nap

Felgyújtották Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség irodáját

Megosztás

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős részben kiégett.

Az elkövetők közép-európai idő szerint éjjel két óra tájban betörték a KMKSZ-székház járdára néző egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe. Az épület földszinti része jelentős részben kiégett, az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár.

A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat. A rendőrség ksőbbre ígér részletesebb tájékoztatást az incidensről.

A mostani egy hónapon belül a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Hozzátette, szerinte ezúttal nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó. Valakik mindenáron destabilizálni akarják a helyzetet Kárpátalján – mutatott rá az alelnök.

Bekéretik a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodája elleni támadás miatt – mondta a tárca vezetője az M1 aktuális csatornán.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük