Connect with us

Ez a nap

Feljelentést tesz a DK, mert megütötték az egyik aktivistáját

Megosztás

A DK feljelentést tesz, mert egy biztonsági őr megütötte az egyik aktivistájukat, aki a vasárnapi miniszterelnöki évértékelő helyszínén tüntetett.

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz, mert egy biztonsági őr szándékosan megütötte az egyik aktivistájukat, aki a vasárnapi miniszterelnöki évértékelő helyszínén tüntetett.

Az egyik őr szándékosan „visszacsapott”

A DK hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a sértett aktivista, Varga Gergő úgy írta le az esetet, hogy  a Várkert Bazár mellett felállított kordonra „tolvaj” és „O1G” feliratú papírokat raktak ki, amelyeket a helyszínen tartózkodó biztonsági őrök letéptek. Állítása szerint az egyik biztonsági őr, amikor letépett egy lapot, akkor szándékosan „visszacsapott” és ezzel a mozdulattal arcon ütötte és leverte a szemüvegét.

Arra a kérdésre, hogy a helyszínen miért nem tette szóvá az esetet, azt felelte, hogy nagyon meglepődött és nem tudta, hogyan reagáljon.

Kormányzati erőszak

Varga Gergő arra is kitért, hogy a demonstráció részeként egy vetítőgéppel az „O1G’ feliratot akarták kivetíteni a Magyar Tudományos Akadémia épületére. Az aktivista felpanaszolta, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök igazoltatták és átvizsgálták a ruházatát, valamint odaálltak a kivetítő elé, hogy „ezt a feliratot ne tudjuk kivetíteni akkor, mikor a tüntetők megérkeznek”.

A sajtótájékoztatón részt vett Rónai Sándor, a DK szóvivője, aki bejelentette, hogy aktivistájuk ügyében kormányzati erőszak miatt tesz feljelentést. A rendőrök fellépése miatt pedig a Független Rendészeti Panasztestülethez fordulnak, mert úgy érzik, hogy korlátozták aktivistáik szólásszabadságát – közölte.

A politikus egyúttal megjegyezte, szeretnének tájékoztatást kapni arról, hogy mennyibe került az évértékelő beszéd megtartása.

Mint Észak-Koreában

Rónai Sándort megkérték, hogy vesse össze a vasárnapi esetet azzal, amikor 2006-ban, Gyurcsány Ferencnek, a DK jelenlegi elnökének miniszterelnöksége alatt a rendőrök gumilövedékkel és könnygázzal oszlatták a tüntetőket.

A szóvivő egyebek mellett kifejtette, aktivistájukat úgy ütötte meg vasárnap a biztonsági őr, hogy eltört a szemüvege. „Mi ez, ha nem brutalitás, ilyen Észak-Koreában fordul elő” – fogalmazott a politikus.

A politikust más témában megkérdezték arról, hogy a DK osztja-e Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus vezetőjének azt a véleményét, hogy a „Jobbik az ördög maga”. Rónai Sándor azt felelte, hogy az Orbán Viktor utáni világnak az egymás és az alapvető jogok iránti tiszteletre kell épülnie. Ennek az alapvetésnek kell egybekovácsolnia az ellenzéket – tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Ünnepel a NER. Így ünnepel!

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Bántalmazás miatt feljelentést tett egy ajánlásokat gyűjtő DK-s képviselő - Before It's News

  2. Pingback: Feljelentést tett Varga Gergő, a Demokratikus Koalíció újbudai önkormányzati vezetője - Északhírnök

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük