Connect with us

Kerítésen innen

Feljelentést tettek Botka László ellen a Szeviép-ügyben

Megosztás

A Szeviép-ügy „Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye” – jelentette ki kedden Szabó Bálint ügyvéd, a Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.

Botka
Megosztás

A Szeviép-ügy „Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye” – jelentette ki kedden Szabó Bálint ügyvéd, a Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, aki feljelentést tett a szegedi polgármester és Ujhelyi István szocialista politikus ellen.

Előre megkoreografált büntetőügy

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a Szeviép-ügy politikusok, rendőri és ügyészi vezetők vezényletével jó előre megkoreografált büntetőügy, amelynek az építőipari cég első fokon elítélt három vezetője csupán mellékszereplője volt.

Szabó Bálint szerint 2008-ban vezető szegedi szocialista politikusok a Szeviép-vezérekkel közösen elhatározták, hogy a vállalkozáson keresztül közpénzmilliárdokat tüntetnek el helyi nagyberuházások során. Megállapodtak abban is, hogy az esetleg adódó büntetőügyeket befolyásukkal visszaélve helyi rendőri és ügyészi vezetőket felhasználva próbálják majd elsimítani – állította a jogász, aki a Szeviép-ügyet maffia-bűncselekménynek nevezte.

Ahogy Czeglédy Csabát vagy a Szeviép egyik tulajdonosát és vezetőjét, úgy nemsokára „Botka Lászlót is bilincsben, vezetőszáron fogják elvinni”

– fogalmazott a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.

Tiltott pártfinanszírozás történhetett

Szabó Bálint szerint az ügy egyik kulcsszereplője Ujhelyi István korábbi sofőrje, aki 2008-ban a Szeviép-cégcsoporthoz „ejtőernyőzött”, majd segédkezett eltüntetni több száz millió forintot. Ezért kezdeményezte, hogy a hatóságok indítsanak nyomozást a Szeviép egyik leányvállalata, a Biztonsági Üzem Kft. csődjének ügyében is. A cégnél az anyavállalathoz hasonló folyamatok zajlottak le, a kft. is felszámolással szűnt meg, több károsultat és mintegy százmillió forint tartozást maga után hagyva – mondta.

Az ügyvéd kezdeményezte, hogy az önkormányzat hozzon létre vizsgálóbizottságot annak felderítésére, milyen szerepe volt a városnak a Szeviép-ügyben. A Botka László vezette önkormányzat és cégei szerinte 16 milliárd forinttal „tömték ki” a Szeviépet, ebből több mint 10 milliárd kézen-közön eltűnt – közölte Szabó Bálint. Úgy gondolja, tiltott pártfinanszírozás történhetett, és az összeg egy részét a 2010-es önkormányzati kampányban használták föl – tette hozzá.

A jogász kifejtette, a Szeviép-ügyben „nagykoalíció” volt az elmúlt nyolc évben. Ebben az ügyben nem csupán szegedi szocialista politikusok fognak megbukni, hanem a helyi Fidesz vezető és befolyásos politikusaira is „rávetül a gyanú árnyéka” – mondta. A Szeviép-ügyet Botka László és a szocialisták a helyi Fidesz segítsége nélkül nem tudták volna megvalósítani – állította.

Lázár ne hergelje a szegedieket

Szabó Bálint szerint ezt támasztja alá, hogy a szegedi fideszes politikusok semmit nem tettek annak érdekében, hogy ne lopják el a pénzeket vagy az alvállalkozókat kártalanítsák. A kormánynak és személy szerint Lázár Jánosnak köszönhető, hogy a károsultak, ha hosszú idő után is, de hozzájutottak a pénzükhöz – hangsúlyozta.

A polgármesteri kabinet által a helyszínen kiosztott közlemény szerint „Szeged nem kér Szabó Bálint hazudozásaiból, a Vas megyéből ideszerződött provokátor mocskolódásából.” Felszólították Lázár Jánost, „ne hergelje tovább a szegedieket, és hívja vissza hamis kutyáját a városból”. A közleményben arra kérik a bukott minisztert, hogy „az aljas és gyáva vádaskodás helyett inkább arról adjon számot, miért szerződött 300 millió forintért Hódmezővásárhely polgármestereként a Szeviéppel”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Lázár nekiment Botkának, aki csattanós választ adott

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük