Connect with us

Ez a nap

Orbán volt minisztere harcászati eszközökkel üzletel

Orbán és Fellegi Tamás
Megosztás

Fellegi Tamás korábbi magas rangú katonai és hírszerzési tisztviselőkkel dolgozik együtt Magyarországról, Izraelből és az Egyesült Államokból.

A korábbi fejlesztési miniszter érdekeltségébe tartozó nemzetközi társaság a „modern harcmezőkön” használt biztonságtechnikai eszközökkel kereskedik – tudta meg a 24.hu.

A kibernetikai és védelmi technológia területén érdekelt társaság honlapján az olvasható:

Célunk, hogy intelligens megoldásokat kínáljunk a 21. század új és fejlődő globális biztonsági igényeinek és kihívásainak megfelelően, különböző vállalatok, illetve azok projektjeibe való beruházás révén. Az EAC Technologies olyan megoldásokat kínál, amelyek segítenek kontrollálni a káoszt a modern harcmezőkön.

A kevesebb mint egy éve bejegyzett vállalat egyelőre mindössze egyetlen terméket kínál, méghozzá egy drónelhárító rendszert.

A társaság jellemzése ugyanakkor arra utal, hogy a jövőben akár más, nem kizárólag polgári eszközökkel is üzletelni kíván. Ugyanis – mint írják – együttműködnek korábbi magas rangú katonai és hírszerzési tisztviselőkkel Magyarországról, Izraelből és az Egyesült Államokból, valamint széleskörű üzleti és adminisztrációs tapasztalatokkal rendelkező személyekkel.

Figyelemre méltó, hogy a viszonylag frissen alapított cég ügyfelei közt vannak kormányzati szervek, állami és magánkézen lévő cégek is.

A társaság máris nagyon jól prosperál, a 2017-es gazdasági beszámolója szerint 100 millió forinttal tudta növelni a bevételeit. Több mint duplájára, 63 millió forintra növelte a nyereségét az egy évvel korábbi eredményhez képest.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Stumpf lánya kistafírozza Schmitt unokáját az Ön pénzén?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük