Connect with us

Bulvár

Ha Amerikában történik, már javában készül belőle a forgatókönyv – Feltörte munkahelye széfjét a villanyszerelő

Megosztás

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki több mint 5 millió forintot lopott el egy siófoki étterem széfjéből tavaly októberben – tájékoztatta a sajtót a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn. A történet olyan abszurd, hogy valóban filmre kívánkozik, mondjuk Woody Allen kamerája elé.

Karton doboz volt az álca

A közlemény szerint a negyvenes éveiben járó budapesti férfi korábban villanyszerelőként dolgozott a helyi plázában üzemelő vendéglátóhelyen. Munkája során megtudta az irodai széf kódját, majd egy este, az étterem zárása után, a hátsó bejáraton bement az épületbe, ahol a vendéglátóhely működik. Az éttermet – ahol már nem tartózkodott senki – a nyitott tűzzáró ajtón keresztül közelítette meg.
Bár a vádlott egy nagy kartondobozzal igyekezett eltakarni az arcát, az egyik kamera felvétele alapján sikerült beazonosítani, majd később elfogni. A sértett kára nem térült meg.

Ezeket olvasta már?

Szerző