Connect with us

labdarúgó-vb

Féltucat gól a Kamerun-Szerbia mérkőzésen

Megosztás

Mindkét csapat vezetett a másik ellen, mégis végül döntetlennel zártak, amivel egyik együttes sem lehet maradéktalanul elégedett.

Megosztás

Mindkét csapat vezetett a másik ellen, mégis végül döntetlennel zártak, amivel egyik együttes sem lehet maradéktalanul elégedett.

Akár rögvest vezetést szerezhetett volna Szerbia, de a Aleksandar Mitrovic a 11. percben egy egyéni megmozdulás után csak a kapufát találta el

A válogatott gólrekordere néhány perccel később ismét helyzetbe került, de a 17. percben sem talált kaput. Kamerun pedig remekül használta ki a megúszott lehetőségeket, a 28. percben egy szöglet után vezetést szerzett az afrikai csapat, Jean-Charles Castelletto közelről pofozta be labdát (1-0).

A Szelídíthetetlen Oroszlánoknak 2010 óta ez volt az első vb-gólja, tizenkét évvel ezelőtt Samuel Eto’o volt eredményes Dánia ellen a csoportkörben.

Egészen az első félidő hosszabbításáig nem volt kaput eltaláló lövése Szerbiának, ám a ráadás perceiben nagyon rákapcsoltak. Strahinja Pavlovic fejese révén előbb egyenlítettek, majd Sergej Milinkovic-Savic a 45+3. percben 17 méterről bal lábbal a bal alsó sarokba tekert (1-2).

Dragan Stojkovic együttese lett az első csapat a vb-k történetében, amely két gólt is szerzett az első játékrész ráadásában.

Az 53. percben a brazilokat megszégyenítő labdajáratás, már-már grundfoci után talált ismét a kapuba az európai együttes, Aleksandar Mitrovic végül megszerezte a maga találatát, 51. alkalommal volt eredményes a válogatottban (1-3).

Rigobert Song pályára küldte Vincent Aboubakart, aki a 63. percben egészen remekül emelte át Milinkovic-Savic kapust, majd három perccel később ő asszisztált Eric-Maxim Choupo-Motingnak, aminek köszönhetően 3-3-ra módosította az eredményt Kamerun.

FIFA labdarúgó-világbajnokság

G csoport, 2. forduló:

Kamerun-Szerbia 3-3 (1-2)
al-Vakra, 39 800 néző. Vezette: Mohammed Abdulla (egyesült arab emírségekbeli)
Gól: Castelletto (29.), Aboubakar (64.), Choupo-Moting (66.), illetve Pavlovic (45+1.), S. Milinkovic-Savic (45+3.), A. Mitrovic (53.)
Kamerun: Devis Epassy – Collins Fai, Jean-Charles Castelletto, Nicolas Nkoulou, Nouhou Tolo – Pierre Kunde (Gael Ondoua 67.) – André-Franck Zambo Anguissa (Samuel Oum Gouet 81.), Martin Hongla (Vincent Aboubakar 55.) – Bryan Mbeumo (Georges-Kevin N’Koudou 81.), Eric-Maxim Choupo-Moting, Karl Toko Ekambi (Christian Bassogog 67.)
Szerbia: Vanja Milinkovic-Savic – Nikola Milenkovic, Milos Veljkovic (Srdjan Babic 78.), Strahinja Pavlovic (Stefan Mitrovic 56.) – Andrija Zivkovic (Nemanja Radonjic 78.), Sasa Lukic, Nemanja Maksimovic, Filip Kostic (Filip Djuricic 92.) – Dusan Tadic, Aleksandar Mitrovic, Sergej Milinkovic-Savic (Marko Grujic 78.)

Forrás: M4 Sport

Marokkó két góllal mattolta Belgiumot

Szerző