Connect with us

Bulvár

Feng shui szerencsemaraton – A tárgyak és mázlik

Megosztás

A feng shuit követve, a mi tradícióink közepette vannak akik alárendelik magukat a kínai „szent állatok” hatalmának, bíznak  segítségükben és vannak akik csupán megmosolyogják mindezt.

2 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Béka

A békát a kínaiak holdistennek tekintették. A feng shui hagyományaiban főként a háromlábú béka népszerű, amely a szájában pénzérmével szerencsét és gazdagságot hoz tulajdonosának. Mindezt elősegíthetjük azzal, ha otthonunk délkeleti részén helyezzük el, de mindenképpen fejjel a szoba közepe felé.

Elefánt

A klasszikus feng shui nem használja az elefántot az emberi nehézségek gyógyítására, mégis számos babona terjedt el az ormányosokat ábrázoló tárgyakkal kapcsolatosan. Ezek szerint a felálló ormányú elefánt szerencsét hoz, elsősorban a család, a gazdagság és az egészség területén. Kiemelt sikerekhez juttatja azt, aki 7 felálló ormányú elefántot gyűjt össze, még jobb, ha ezek mindegyikét más és más személytől kapja.

A ló, az elefánttal rokon módon, szinte minden kultúrában az erőt, a hatalmat és a gyorsaságot szimbolizálja. Ezen belül a kanca termékenységet,a csődör a férfiasságot jelképezi. Emellett a lovakat ábrázoló képek, szobrok szerencsét hozhatnak a szerelemben is.

Magányos emberek rövid időn belül párra találhatnak,ha lakásuk déli részén jelenítenek meg lovat úgy, hogy annak feje ne nézzek ki az ajtón vagy az ablakon. Ugyancsak segítségére lehet a ló illusztráció annak, aki hírnévre vágyik. Az illetőnek nem kell mást tennie, mint otthoni irodája vagy munkahelye déli oldalán elhelyezni egy lovat ábrázoló szobrot, képet vagy festményt.

Szerző

2 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse