Connect with us

Kerítésen túl

Ferenc pápa legújabb bombasztikus kijelentése – Holdújév

Megosztás

 A február elsejére eső kínai holdújévet, ünneplőket köszöntötte Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. A katolikus egyházfő emlékeztetett, hogy a Távol-Keleten és a világ számos más részén a kínai újév megünneplésére készülnek.

holdújév
Megosztás

 A február elsejére eső kínai holdújévet, ünneplőket köszöntötte Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. A katolikus egyházfő emlékeztetett, hogy a Távol-Keleten és a világ számos más részén a kínai újév megünneplésére készülnek.

Pápai jókívánság a holdújévre

Békét, egészséget és nyugalommal teli életet kívánt az ünneplőknek. Hangsúlyozta, hogy számos családnak nem lesz lehetősége az ünnep alkalmából egymással találkoznia:

„remélem, hogy hamarosan túl leszünk a (pandémia) próbáján”

– mondta Ferenc pápa.
A kínai újév vagy holdújév a világnépesség egynegyede számára az év legnagyobb ünnepét jelenti, melyet Kínában és Kelet-Ázsia számos más országában megtartanak, valamint a világ más kontinensein élő közösségekben.

Vatikáni kitüntetések magyaroknak

Vasárnap a Szent István vértanúról elnevezett és a római magyarok templomaként ismert Santo Stefano Rotondo-bazilikában Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, a római Pápai Magyar Intézet egykori rektora mutatott be misét.
Február elsején a Vatikán szakmai kitüntetésében részesül Vörös Győző ókorkutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja a jordániai Machareus-hegyen végzett ásatásokért. Az úgynevezett Pápaság Aranyérmét veheti át az ahhoz kapcsolódó pápai oklevéllel. Az elismerést második magyarként kapta meg: elsőként László Fülöp festőművész kapta 1900-ban XIII. Leó pápától.

A Tigris éve!

Küszöbön a Tigris éve, és február első napjával meg is kezdi a vadászatot. Nem árt résen lenni, mert ha nem vigyázunk, könnyen prédává válhatunk. Garbóczi Tünde asztrológus elmondta a life.hu-nak, mit tartogat nekünk 2022 a kínai horoszkóp szerint. Garbóczi Tünde összefoglalta nekünk, mit várhatunk 2022-re a kínai asztrológia szerint. A sorselemző-asztrológus szerint a Tigris éve, ami 2022. február 4-től 2023. február 4-ig tart, sokakra kedvezően hat, szerelmi téren éppúgy, mint az élet más területén. Felforgat körülöttünk mindent. Olyan energiák jönnek az elmúlt két év „mozdulatlansága” után, amelyek hatalmas lendületet hoznak magukkal, de könnyen el is szúrhatjuk a dolgainkat, ha nem vigyázunk.

Kapcsolódó

holdújév

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük