Ez a nap
Ferenc pápa megkeresztelt egy hős migránst
A római rendőrkapitány lett a hős migráns keresztapja. Ferenc pápa megtartotta a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában szombaton több ezer hívő jelenlétében.
A húsvéti virrasztás hagyománya szerint a szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet, amellyel meggyújtotta a húsvéti gyertyát. A csendes bevonuláskor a teljes sötétségbe borult Szent Péter-bazilikába „Lumen Christi” (Krisztus fénye) felkiáltással az összegyűlt papok és hívek – Jézus feltámadását szimbolizáló – gyertyáit meggyújtották.
Ferenc pápa a virrasztáson felnőtteket keresztelt meg, akik a világ különböző országaiból érkeznek. A nyolc felnőtt az idén Albániából, Olaszországból, Nigériából, Peruból és az Egyesült Államokból érkezett. Az AP amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy a nigériai férfi egy migráns, aki hőssé vált, mert egymaga puszta kézzel feltartóztatott egy hentesbárddal felfegyverkezett tolvajt egy áruházi rablásnál a rendőrség megérkezéséig. Sajtóértesülések szerint a keresztelésre készülve a római rendőrfőkapitányt – aki az ügyében eljárt – kérte fel arra, hogy a keresztapja legyen.
„A ma tanítványa behódolt annak a valóságnak, amely elhitette vele, hogy semmit sem tehet a megannyi igazságtalanság ellen, melyet sok testvére a saját bőrén érez. Beleásta magát egy elnyomó rutinba, amely megfosztotta az emlékezetétől” – mondta a pápa. Ferenc emlékeztetett: a húsvét „a hit megújításáról szól, hogy Isten monoton és bénító determinizmusunkat próbára téve hat át minket”.
Az olasz fővárosban tekintettel a terrorveszélyre a húsvéti ünnepségekre fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Terrorelhárítási és a rendőrségi különleges alakulatok vigyázzák a Vatikánt övező térséget.
A Szent Péter tér környékét lezárták és fémdetektorokat telepítettek. A zarándokok a téren kihelyezett nagy kivetítőkön kísérhették figyelemmel a szertartást.
Ferenc pápa vasárnap maga mutatja majd be a húsvéti misét a Szent Péter-székesegyházban, majd ezt követően elmondja Urbi et Orbi vagyis a városnak és a világnak szóló áldását a Szent Péter téren. Mintegy 60 ezer hívőt és látogatót várnak az eseményre.
(Forrás: MTI)
Ferenc pápa: lépjünk túl félelmeinken, hogy befogadjuk, megismerjük a másikat!
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen