Connect with us

Kerítésen túl

Ferenc pápa: nem a javak számítanak a világban, hanem a szeretet

Megosztás

Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, a birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte a középpontba – mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén szenteste a fényárban úszó Szent Péter-bazilikában, ahol a szertartás kezdetén Ferenc pápa a bazilika főbejáratától a főoltárig vonult és ott levette azt a kendőt, amely a Gyermek Jézus szobrát fedte.

mise

Népviseletbe öltözött gyerekek virágot vittek

a szoborhoz Olaszország, Kína, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Panama, Románia és Japán képviseletében. Az utóbbi három országba az egyházfő a következő hónapokban készül látogatásra.
Ferenc pápával 40 bíboros, valamint 375 püspök és pap koncelebrál. Mintegy ötezer hívő és az ünnepeket Rómában töltő turista tudott bejutni a bazilikába, többségük külföldi.

Ferenc pápa ingyenes klinikát nyitott a hajléktalanoknak – Így viselkedik egy igaz keresztény…

A mise többnyelvű, latinul, olaszul és spanyolul zajlik, de imádkoznak kínaiul, arabul és oroszul is.

Az egyházfő homíliájában a mai világ ellentmondásának nevezte, hogy az élet értelmét a birtoklás adja, az emberek tárgyakkal igyekeznek megtölteni életüket.

„Kevesek lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük”

– jelentette ki Ferenc pápa.

Ferenc pápának tetszik az ENSZ globális csomagja

Hozzátette,

a Betlehemben született gyermek volt az, aki nem mástól vett el, hanem önmagát adta az emberekért.

A Vatikán bejelentése szerint Pietro Parolin szentszéki államtitkár szenteste Irakban mutatott be misét.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük