Connect with us

Sport

A Ferencváros nyerte a hétgólos fővárosi találkozót

Megosztás

A Ferencváros 4-3-ra legyőzte az Újpestet a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján. A Dunaújvárosi Acélbikák 5-2-re nyertek Székesfehérváron.

Kiegyenlített játékkal indult a derbi, mindkét fél keményen kezdett. Egy kiállítást követően az elején emberelőnybe került a Fradi, de jól védekeztek a vendégek. Az UTE lőtt többször kapura, de Sevela jól védett, míg a másid oldalon Rafaj kétszer is megtornáztatta Silát. A Fradi a 13. percben szerezte meg a vezetést: Henrich Jaborník érkezett Németh kapu mellől visszapasszolt korongjára második hullámban, és kilőtte a hosszú sarkot. A gól után emberelőnybe került az UTE, ám ezt még nem, csak a második kiállítást váltotta gólra: a 19. percben Varga Arnolt talált be távolról. A hazaiak még a szünet előtt újból előnybe kerültek, ismét Jaborník volt eredményes az újpesti kiállítás után.

A második etapban két páros kiállítást is ítéltek, de a négy a négy elleni játék nem hozott gólt. A 34. percben Kiss Roland és Varga került a büntetőpadra az UTE-ból, és a kettős előnyt a Fradi egy perc múlva kihasználta, Könczei Áron szerzett gólt közelről. Fél perccel később Kiss Dániel is kiült a padra, így újabb kettős emberelőny adódott, ezzel azonban már nem élt az FTC. Másfél perccel a harmad vége előtt aztán Könczei volt szabálytalan, és Anze Ropret szerzett szép gólt, csökkentve a hátrányt.

Preston Shupe ütött győztes találatot

A harmad harmad elején a Ferencváros hagyott kihasználatlanul egy fórt, majd az UTE előtt adódott nagy lehetőség, hiszen öt a három ellen támadhattak Preston Shupe és Joni Tuominent büntetése miatt. A vendégek időt kértek, a megbeszélt figurából pedig Caladi egyenlített az 51. percben. Ebben a játékrészben többet támadott és lőtt is az UTE, a Fradi azonban nem adta fel, és az 58. percben Preston Shupe érkezett jól Németh passzára, megszerezve a negyedik gólt. Az utolsó percben az újpestiek kapusuk nélkül emberelőnyben rohamoztak, de nem tudtak egyenlíteni.

A Fradi ezzel megszakította kilenc vesztes meccsből álló sorozatát. Az UTE visszacsúszott az ötödik helyre, a Csíkszereda mögé.

Greg Lindqvist, FTC: “Mindenki tudja, hogy nagyon nehéz helyzetben voltunk, kemény decemberen vagyunk túl, december 1-je óta nem tudtunk nyerni. Az első harmadunk a legjobb játékrész volt nagyon hosszú idő óta. A második harmadban nem használtuk ki elég hatékonyan az adódó lehetőségeket, de a harmadik játékrészben nagyot harcolva sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést. Büszke vagyok a játékosaimra, mert felvettük a harcot, és végig nagyon-nagyon jó hozzáállással küzdöttünk. Remek érzés újra győztes meccs után itt ülni, ennyi idő után, ráadásul egy derbit nyertünk, ami tovább növeli a siker értékét.”

Szilassy Zoltán, UTE: “Ez a játékvezetés méltatlan egy derbihez. Elvesztem a top centeremet egy vakoldali ütközésnél, és nem fújnak semmit, ez példátlan. Vállalom minden szavamat ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül nagyon jó meccs volt. Sajnos mi jöttünk ki rosszabbul az adok-kapokból, a második játékrészben sok energiánkat felemésztették a kiállítások, a záró harmadban pedig sajnos már nem tudtuk a magunk javára eldönteni a meccset, ami miatt kicsit csalódottak vagyunk, mert három pontért jöttünk.”

Erste Liga:

Ferencvárosi Torna Club-UTE 4-3 (2-1, 1-1, 1-1)
Gól: Henrich Jabornik (13., 20., emberelőnyben), Kömczei Áron (35., kettős emberelőnyben), Preston Shupe (58.), ill. Varga Arnold (19., embereőnyben), Anze Ropret (40., emberelőnyben), Erik Caladi (51.)

EV Vienna Capitals (osztrák)-SC Csíkszereda (román) 2-4 (1-1, 1-1, 0-2)
Gól: Szabad Krisztián (11.), Nicholas Kuqali (34.), ill. Alexander Golovin (1.), Radim Valchar (30.), Fodor Csanád (50.), Tomás Brnák (59.)

Fehérvári Titánok-Dunaújvárosi Acélbikák 2-5 (0-0, 0-0, 2-5)
Gól: Derek Schoenmakers (52.), Láday Tamás (59.), ill. Hugo Turcotte (42.), Becze Tihamér (48.), Hári Norbert (51.), Azari Zsolt (53.), Orbán Attila (54.)

DVTK Jegesmedvék-ASC Corona Brasov (román) 7-2 (1-1, 3-1, 3-0)
Gól: Vas János (2.), Tóth Adrián (22.), Rasmus Kulmala (23.. 41.), Láda Balázs (24.), Peter Sakaris (48., emberelőnyben), Pavuk Attila (53., emberelőnyben), ill. Richard Filip (17., emberelőnyben), Kenneth Walls Braden (26.)

A tabella:
1.  DVTK Jegesmedvék            29 23   2   2   2 114- 48  75 pont
2.  MAC Budapest                28 17   –   3   8 114- 74  54
3.  Dunaújvárosi Acélbikák      29 18   –   –  11 106- 82  54
4.  SC Csíkszereda              29 14   2   1  12 101- 92  47
5.  UTE                         29 13   4   –  12  91- 83  47
6.  Ferencvárosi Torna Club     29 11   2   2  14  98-112  39
7.  ASC Corona Brasov           29  9   2   4  14  76- 87  35
8.  Fehérvári Titánok           29  8   3   2  16  85-114  32
9.  EV Vienna Capitals          29  1   1   2  25  47-140   7

Forrás: MJSZ/MTI

Még több SPORT!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük