Connect with us

Blogbazár

Fertőtlenítőt a fejekbe (is)!

orban
Megosztás

A miniszterelnök átment válság üzemmódba. A Kamara ülésén (na nem az Orvoskamaráén, oda minek is menne, hanem a Kereskedelmi és Iparkamaráén) már nem nyugtatgatott, inkább a baljós jövőt ecsetelte. Valószínűleg mostanra konstatálta, hogy a magyar egészségügyi intézményrendszer még járványmentes időben is a működőképesség határán vergődik.

Megsimogatta a nemzet buksiját

Ezért nem is ígért semmit, ami később számonkérhető volna. Csak megsimogatta a nemzet buksiját, hogy kézrátétellel és kollektíven gyógyítson: „Nem egy közönséges nemzet vagyunk”, túléltük Trianont, a világháborút és az azt követő kivándorlási hullámot. (Sőt, a mostanit is- de ezt már én teszem hozzá, valamiért erről nem ejt szót.) Felteszem, ezt vigasznak szánja: ha túléltük Trianont, csak túléljük a járványt is, ha van lélegeztető, ha nincs.

A válság üzemmód

(vagy Parragh ihletadó jelenléte) a kormányfőt rendkívüli eszmefuttatásokra inspirálta. Közönséges halandó követni sem bírja:

„A büszkeség és a szemérmesség kombinációjára van szükség. Kultúrantropológiai szempontból ez az alapja a magyar gazdaságpolitikának. Ez a nagy titok.”

Ha csak úgy nem. Mert -mint mondja- a gazdaságpolitikának találkoznia kell „a nemzet antropológiai jellemzőivel”, ez pedig a magyarok esetében az, hogy egyszerre szeretünk büszkék és szemérmesek lenni. Ja.

Míg ezt emésztem, éppen szemérmetlenül halálra dicséri a kormánya teljesítményét. Most vagy az van, hogy időnként nemzetfölötti magasságokba emelkedvén lerúgja a lábáról az antropológiai karakter béklyóját, vagy beosztja: délelőtt büszke, és majd délután lesz szemérmes.

A szemérmes büszkeség „balítélete”

Ez még nem zaklat fel, pláne, hogy megnyugtat: ez az antropológiai izé „nem faji kérdés”. Akkor is úgy tűnik, a jövőben nem a hunoktól, kipcsakoktól, turultól, csodaszarvastól eredeztetjük magunkat, hanem A helység kalapácsából ismert Szemérmetes Erzsók („ötvenöt éves bájaIval”) és a büszke Fejenagy kovács frigyéből. Nem tudom, másképp hogy lettünk volna egyszerre szemérmesek és büszkék. Ez a Petőfi mégiscsak tudott valamit, jó, hogy a rebellis, sőt liberális természete dacára benn maradhatott a Nemzeti Alaptantervben.

De erről is esik szó, mármint a NAT-ról

A miniszterelnök szerint épp a büszkeség fontossága miatt kell inkább a győztes csatáinkat tanítani. (Szerintem ezzel is csökkenteni akarjuk a gyerekek túlterhelését, ezekből t.i. nincs olyan sok.) A vesztesekről meg szemérmesen hallgatunk, összejön ez. Itt kicsit elkalandozhatott a figyelmem: nem tudom, hogyan jutott el az EU „veszélyes elemeinek” kárhoztatásáig. Ezek a veszélyes elemek „szocialisztikus dolgokat”, „állami újraelosztást”, igazságosabb adórendszert forszíroznak, rémes! .

Már látom, ahogy idelopakodik Brüsszelből a koronavírus, és megfertőz a többkulcsos adórendszer eszméjével. Jaj nekünk! Talán ha a kézfertőtlenítőt a fülünkön át a fejünkbe is beönthetnénk… Kár, hogy most éppen hiánycikk.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük