Connect with us

Kerítésen innen

Fiatal debreceni rákkutató több mint kétmillió forintot gyűjtött kis betegeinek (Add tovább!!!)

horvath-jozsef
Megosztás

Március elején a Városi Kurír is beszámolt arról, hogy Horváth József, fiatal, roma származású rákkutató szakmai és közösségi munkáját, az MSZP Nőtagozata Közéleti- Díjjal ismerte el.

Írtunk arról, hogy egy karcagi roma család negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot, s tehetsége, akaratereje segítségével biológus diplomát szerzett, jelenleg a doktori disszertációját írja. Rákkutatóként ígéretes eredményeket ért el, kutatásai már több esetben segítették a betegség gyógyítását.

„Kedveseim”

A közelmúltban a közösségi oldalán osztotta meg, hogy három apró betegén szeretne segíteni. A gyermeket kis harcosokként mutatta be:

„Márk egy alig 9 hónapos baba,

akinek rhabdomyosarcoma-t (egy nagyon agresszív lágyrészeket érintő daganat). Szülei Budapesten élnek, rendkívül szegényes körülmények között. A sorozatos kemoterápiás kezelések miatt az anyuka mindig a gyermekkel kell legyen, az apuka pedig a másik 3 gyermek miatt nem igazán tud dolgozni. A családnak már szinte semmije nincs.

Danika 7 éves,

korábban leukémiában szenvedett, de a kemoterápiás kezeléseknek hála most már daganat mentes. Viszont a terápiák miatt olyan súlyos mellékhatások léptek fel, hogy a kisgyermek tolószékbe került. Kapott egy agyvelőgyulladást is, illetve epilepsziás lett. A szülők kárpátaljaiak, de már 2 éve Debrecenben kezelik. Az apuka Pesten dolgozik, de alig tudják fedezni a folyamatos ingázás és kórházi bent-fekvés költségeit.

Tomika 10 éves,

Non-Hodgkin Lypmhomás. Február óta kapja a kemoterápiás kezeléseket Miskolcon és ezzel párhuzamosan általam a CBD-t.
Sajnos időközben az apukánál is kiújult a korábbi daganat, jelenleg intenzív osztályon fekszik Budapesten, tehát a család itt is több részletre szakadt.
Sem az anyuka, sem az apuka nem tud dolgozni, Tomikán kívül pedig ott van még másik 2 gyermek is.”

 

Mind a három gyermeket ő segíti a CBD alkalmazásban az anyukák megkeresésére.

Egyikőjüktől sem fogadott el pénzt a CBD-re, a barátaival közösen veszik meg nekik, továbbá felajánlott 50-50.000 Ft-ot a családoknak.
Viszont ez csak egy kis csepp a tengerben. Ezért arra gondolt, hogy a 3 családnak egy gyűjtési akciót hirdet meg a közösségi oldalon, s a befolyt összeget pedig testvériesen szétosztja közöttük. A kezdeményezés nyitott szívekre talált, nagyon sokan támogatták a három gyermeket. A rákkutató erről meghatottan számolt be a közösségi oldalán:

„Számomra egyszerűen hihetetlen, hogy pár nap leforgása alatt ennyi ember állt az akcióm mögé, ahol Tomikának, Márknak és Danikának (mindhárman súlyos betegek) gyűjtöttem adományt. 5 nap alatt 2.2 MILLIÓ forintot szedtem össze a családoknak! Családonként 700.000 Ft-t osztottam szét, a fennmaradó 100.000 Ft-ból pedig ajándékokat és finomságokat vettem a gyerekeknek és tesóiknak, és a kis Márknak egy nagy szatyor gyermek ruhát .”

A szülőket sokként érte, mikor elmondta nekik, hogy mennyit sikerült összeszedni.

Sírva borultak a nyakába. A rákkutató fiatalember így zárta posztját:

„Köszönöm a rengeteg utalást, a rengeteg megosztást, a rengeteg szívmelengető és bátorító sorokat!
A megosztásomban én egy csepp voltam a tengerbe, de együtt tengerré váltunk, mert soha, de soha nem adjuk fel! Istennel pedig minden lehetséges! „

Horváth József már eddig is bizonyította, hogy nemcsak nagyszerű és sokra hívatott rákkutató, hanem emberségért sem kell a szomszédba mennie. Az egyik tisztelője által a facebook oldalára írtakban úgy gondoljuk, minden benne van:

„Doki Te egy hatalmas szívből álló ember vagy! Sokan példát vehetnének rólad! Megmutattad, hogy a tudás, az akaraterő, az emberség nem a bőrünk színétől függ! Isten nem véletlen küldött közénk.Tudta, hogy hatalmas dolgokat fogsz véghez vinni. Köszönjük, hogy vagy Nekünk! „

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Volt rák, nincs rák! - A legújabb rák-gyógyszer, hatalmas lépés a teljes győzelem felé - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük