Connect with us

Kerítésen innen

Még, hogy a Fidesz nem rugalmas! Meghallva az idők szavát:”fiatalít” – Már nem Soros György az „ördög-bördög”, hanem a fia! Lesz ebből unokázás is?

Megosztás

Azt mérhették a napi „kiakadásmérő barométerrel”, hogy a népnek elege van a Soros-kampány migráns-vonulatából, de a jólbevezetett utálnivaló név még hat, így egy generációval lejjebb kerestek bűnbakot, így találtak rá Alexanderre. Most Ő a soros Soros. Ám hosszú még a kampányidőszak, előkerülhetnek még a Soros-unokák is!

Margitsziget,
Megosztás

Azt mérhették a napi „kiakadásmérő barométerrel”, hogy a népnek elege van a Soros-kampány migráns-vonulatából, de a jólbevezetett utálnivaló név még hat, így egy generációval lejjebb kerestek bűnbakot, így találtak rá Alexanderre. Most Ő a soros Soros. Ám hosszú még a kampányidőszak, előkerülhetnek még a Soros-unokák is!

A brand marad, csak fiatalodik!

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a melegellenes módosítókkal eltérített pedofiltörvényről, illetve annak fogadtatásáról, a nemzetközi kritikákról. Kocsis az MTI összefoglalója szerint elismételte a kormányzati álláspontot:

a törvény összhangban van az EU alapokmányával és nem sérti senki jogait, kizárólag a gyerekek védelméről, a magyar gyerekek neveléséről szól, és a bírálók olyan állításokat fogalmaznak meg Magyarországgal, illetve a törvénnyel szemben, amelyek nem igazak. Ez elszomorító.

Itt jön be a képbe a Soros-fiú

Szerinte az látszik, hogy a Soros-féle hálózatok aktívak a témában.

Míg az idősebb Soros a migráció kapcsán hergelte az európai közvéleményt Magyarország ellen, fia a gyermekvédelmi törvény kapcsán teszi ugyanezt.

Azt is kioknyomozták, hogy Mark Ruttét szoros kapcsolat fűzi a Soros-birodalomhoz.

Az elmúlt években többször is közösen szerepelt Soros György fiával, kijelölt utódjával, Alex Sorossal.

Ezt egy 2020-ban készült képpel támasztotta alá az Origo:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alexander Soros, PhD (@alexsoros) által megosztott bejegyzés

Ez a felvetésük alkalmat adott arra, hogy újra megismételjék a teljességgel általuk kitalált álhírt, miszerint Rutte múltjában is találni ezt-azt. Ahogy azt megírtuk, pár kattintással és értő olvasással -Konok Péternek köszönhetően- feketén-fehéren kiderült, hogy az állításukból csak annyi igaz, mint a régi viccből, tudják, az autót osztogatnak-fosztogatnakosból.

Kocsis megjegyezte:

az EU vezetőitől vagy a holland miniszterelnöktől is teljesíthető elvárás lenne, hogy megismerjék a törvényt, amelyről beszélnek.

 

soros

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük