Connect with us

Ez a nap

Miskolcon a Fidesz jelöltje – szavazatvásárlással – legyőzte Rokker Zsoltit

Rokker Zsolti
Megosztás

A Fidesz jelöltje nyerte a vasárnapi miskolci időközi önkormányzati választást. Nagy Ákos, 1145-698 arányban győzte le az ellenzéki támogatással indult, Rokker Zsoltiként ismertté vált Erdei Sándor humoristát.

Az ellenzék jelöltje elől, mint kiderült, nem az egyértelműen kamujelöltként induló névdublőrök, az azonos nevű Erdei Sándor és a Zsolttira hajazó Molnár Zsolt vittek el szavazatokat. Ök elenyésző számú, összesen is alig húsz szavazatot kaptak, ahogy a Munkáspárt jelöltje, Fülöp József Istvánné is csak néhány voksot szerzett.

Szembetűnő ugyanakkor, hogy a két jelölt között a tíz szavazókör közül abban a – zömében leszakadtabb, elmaradottabb utcákat magában foglaló – háromban volt kiugró a különbség, ahonnan a választás napján az ellenzéki jelöltet támogató pártokhoz több bejelentés is érkezett arról, hogy a fideszes aktivisták ötezer forintot ajánlottak állítólag roma szavazóknak a választási részvételért. (Az Erdei Sándort támogató ellenzéki pártok utóbbi miatt egyébként bejelentést is tettek a helyi választási bizottságnál.)

Csak szemléltetésképpen:

ezekben a szavazókörökben 34-146, 36-126 volt az arány Erdei Sándor és a fideszes jelölt között, míg a többiben sokkal kiegyenlítettebb volt a verseny, 61-71, 146-140-es eredményekkel.

A hvg.hu tudósítója pedig fültanúja volt, amint a vasárnapi választás fideszes győztesének ünnepségén egy kormánypárti szervező „transzportról” és „fizetségről” egyeztetett a nagy számban érkező „szavazatszállítókkal”.

A Fidesz egyébként a pártiroda udvarán felállított sátorban, élőzenés mulatsággal ünnepelte – már urnazáráskor – a győzelmét.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Rokker Zsoltti: 22 éve vagyok humorista, de nem vagyok sem bolond, sem bohóc

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük