Budapesti hétköznapok
Fidesz-mondás március 15-re: ‘egy maroknyi magyar lázadó a birodalom ellen’

A március 15-i állami ünnepségekkel kapcsolatban tettek közzé egy videót a kormány Facebook-oldalán pénteken. Ebből nem csak az derül ki, hogy a rendezvény 10:30-kor kezdődik a Nemzeti Múzeumnál, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, hanem az is, hogy milyen jelmondatot választott idén a kormány.

Egy a jelszó….
A videó az
„egy maroknyi magyar lázadó a birodalom ellen”
felvetéssel kezdődik, majd azzal folytatódik, hogy
így volt ez 1848-ban és így van ez ma is,
majd ezt meg is ismétli, minden bizonnyal az Európai Unióra célozgatva. Ám addig, amíg 1848-ban, a nemzetállamok kialakulásának idején a történelmi pillanat az elszakadás szükségszerűségét sugallta, addig a mai világhelyzet az összetartozás igénye felé tereli Európa népeit.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Orbán már előre „szabadságharcolt”
A „magyar lázadó” csütörtökön is szembeszállt a „birodalommal”, amikor egyedüliként nem szavazta meg az Európai Tanácsnak az ukrajnai háborúval kapcsolatos zárónyilatkozatát. De vissza március 15-höz: a nap végén kialakuló elkerülhetetlen számháborúból bizonyára nagyon hiányoznak majd az otthonmaradt egykori lengyel szimpatozánsok. A vidékről utaztatottak buszainak parkolóheélyei még nem közismertek, de biztosan elérik majd a „célterületet.”
Akinek ez nem smakkol….
„Találkozzunk március 15-én Budapesten az Andrássy úton! Ott elmondom azt is, hogy miként tudjuk felhangosítani a nép szavát annyira, hogy az mindent elsöprően és fülsiketítően hangozzon a Karmelita Palotában és a hatvanpusztai uradalmi birtok pálmaházában is”
– írta Facebook-oldalán Magyar Péter. Magyar azt ígérte, hogy kikérik mindenki véleményét.
„Teret adunk mindenkinek, hogy elmondhassa a véleményét a mindennapjainkat érintő azon kérdésekről, amelyekre Orbán Viktor a korábbi évértékelőiben is elfelejtett valódi válaszokat adni: az egészségügyről, az oktatásról, a nyugdíjasok helyzetéről és a megélhetési költségekről”

Csak úgy…
2023-ban a miniszterelnök nem a március 15-i ünnepség szimbolikus helyszínén, a Nemzeti Múzeum előtt tartotta meg ünnepi beszédét. Az új helyszín persze kapcsolódott a nemzeti ünnephez: Kiskőrösre, Petőfi Sándor szülőházához ment a kormányfő.
Arra volt már máskor is példa, hogy nem a Nemzeti Múzeumnál beszélt Orbán, 2022-ben például a fideszes Békemenet végállomásánál, a Kossuth téren lépett fel.
Szerző
Friss
- A beszéd a műsor után – Orbán Viktor a Múzeum kertben
- Hitte volna? – Gyurcsány Ferenc egykori minisztere is bejelentette, hogy a Tiszára szavaz
- A Szabad Sajtó Napján kizárva a nemzetközi sajtó egésze és a magyar sajtó nagy része az Orbán-szpícsről
- Fidesz-tagságba került pár ajtófélfa és konnektor? – Kilépett (?) a kormánypártból a lépviselő
- Akárcsak 1848-ban: eső, szél március 15-én
- Petőfi Sándor horoszkópja – Költő az örökkévalóságnak
- Pósán Fidesz-lépviselő! Hogy lehet ‘farizeus módon’ feltűzni a kokárdát, fejjel lefelé, vagy….?
- Lázár úr, mi a stájsz? – A MÁV visszavonta a pályaudvar-bérbeadásról szóló pályázatot
- Rusvai Miklós: bioterrorizmus is okozhatta a legújabb száj- és körömfájás járványt
- Újra felejtős a magyar kormány-vétó az EU-ban – A zsarolás fele bejött, visszaléptek