A Fideszben kiadhatták a jelszót: mindenki, minden eszközt felhasználva szítson Soros ellen. A mostani akció a Soros György üzletemberhez kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány ellehetetlenítését célozza,mert  vidéki városokban készül terjeszkedni.
[mnky_ads id=”80″]


Fidesz a vidék ellen

Mint arról a Városi Kurír beszámolt, az Emberiség Erejével Alapítvány – honlapja tanulsága szerint – olyan vérlázító dolgokkal operál, mint

“az európai és magyarországi emberi jogi oktatás és demokratikus állampolgárságra nevelés jelene, kihívásai és jövőbeni lehetőségei”

Vagy, hogy Soros Györgyöt másik oldaláról, filantrópként – emberbarátként – mutatják be, közelebb mennek az emberekhez. A projekt részeként Pécsett és Debrecenben is új irodák nyílnak, miután az alapítvány megállapodott egy pécsi és egy debreceni civil szervezettel.

Több sem kellett a vezényszóra működő fideszeseknek, azonnal csatasorba álltak. Pécsett arra kérik a város polgárait, vállalkozásait és szervezeteit, hogy lehetőség szerint ne adjanak helyet a baranyai megyeszékhely ingatlanjaiban a Soros György-féle kampányközpontnak.

Hoppál Péter városi Fidesz-elnök, országgyűlési képviselő – az MTI beszámolója szerint – azt mondta:

a párt elnöksége a december 14-ei közgyűlési ülésre olyan határozati javaslattal készül, amelyben markánsan elutasítják a város lakóinak nevében a Soros-kampányközpont pécsi létesítését. Hoppál szerint a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációval 2,3 millió ember már kinyilvánította a véleményét, így a Soros-kampányközpont szembe megy az emberek akaratával. (index.hu)

A civis város fideszesei sem akartak szégyen szemre lemaradni a pécsiek mögött, Nem akarunk Soros-irodát Debrecenbe névre keresztelt közösségi oldalon “alulról szerveződő mozgalmat” indítottak. A Facebook-csoportot már több mint ezren lájkolták.

fotó: facebook

Tényleg felháborító, hogy vannak e honban olyanok, akik az értelmetlen harc helyett beszélgetni, érvelni, vitatkozni akarnak. Le velünk!?
[mnky_ads id=”3811″]

1 hozzászólás

  1. A Fideszben kiadhatták a jelszót: mindenki, minden eszközt felhasználva szítson Soros ellen

    U! — ez kimaradt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét