Kerítésen innen
Fidesz-vergődés: Göncz Kinga Soros által támogatott alapítványalapító
A hét felépített Fidesz-híre, hogy Göncz Kinga volt ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter és külügyminiszter OLAF-látókörbe került, mert a hozzá köthető cégek vizsgálatakor szabálytalanságokat találtak.
Hátha ettől elfelejtik a „népek” az Orbánvőt és társait
A Fidesz-médiában megfogalmazott vád az, hogy
„…..a néhai köztársasági elnök lánya által alapított alapítvány, a Pillar (melyben formális tisztséget nem képvisel Göncz Kinga) egy lehetséges csalássorozat résztvevője, amire felfigyelt az OLAF is. Érdekesség még, hogy a Göncz által létrehozott alapítványt tízmilliókkal tömi ki Soros György alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítvány is. Az alapítvány főképp ifjúsági ügyekkel foglalkozik, az alkalmazottjai is javarészt fiatalok, nem véletlen tehát, hogy a Magyar Ifjúságpolitikai Helyzetkép nevű projektjükre rengeteg pénzt kaptak a magyar származású tőzsdespekulánstól….”
Hallgattassék meg a másik fél!
Göncz Kinga közösségi oldalán írt bejegyzést azoknak, akiket érdekel az igazsága:
OLAF-összegzés
„Az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) éves jelentése,Magyarországról igen rossz képet mutat.
Összeségében 197 olyan ügyet zártak le tavaly, amiben az uniós források felhasználásánál valami gyanúsat találtak. A legtöbbet, 11-et Romániában, Magyarország rögtön a második, Lengyelországgal együtt, 10 lezárt vizsgálattal.
Ha a vizsgálat megerősíti a gyanújukat, akkor ajánlásokat tesznek. Magyarországnál a 10 ügyből hétnél ez megtörtént. Külön kiemelték a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios közbeszerzéseit. A levajazott közvilágítási projekteket miatt az OLAF 43,7 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot.
A magyar hatóságok az OLAF ajánlásai közül 20 esetben nem hoztak döntést 2010 és 2017 között, 17 esetben viszont igen, ezek közül nyolc ügyben történt vádemelés, kilencben nem.
Magyarországról 27 bejelentést regisztráltak feltételezett csalásokra vonatkozóan, ezek közül 26 a magánszektorból, egy a közszférából. (MTI)”
Szerző
Friss
- Akikben, a horoszkóp szerint egy igazi ragadozó bátor szíve lakik
- A Kitörés-túra másnapján
- Orbán páratlanul tulitarka színeváltozásai
- G. Fodor Gábor: a Fidesz-titok lényege az igazságérzet háborgása
- Vitályos Eszter, a példaadó fideszes – A tájékozottság (is) csak ócska bolsevista trükk?
- Tett-e feljelentést az államtitkár Magyar Péter ellen, vagy csak a fenyegetőzésig jutott, és szájkarate volt az egész?
- Inog Orbán barátja, a szerb elnök Aleksandar Vučić hatalma – Országjáráson magyarázkodik
- Szanyi Tibor: európai képességek és gyengeségek – NATO, vagy nem NATO…
- Szijjártó -az Ön nevében is- : Magyarország távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- Csokihoroszkóp – Ha tutira akarsz menni a Valentin-napi cukiság kihíváson