Kerítésen innen
Fideszes EP-képviselő: „…ebuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt…” – és ez nem elírás!
Péntek van és elég meleg, de az alábbi hír ebben a „felfokozott” állapotban is meghökkentő, persze csak kerítésen belül, Magyarországon. Más európai országban természetes, hogy ha egy, az országot képviselő politikus hibázik, akkor vállalja a felelősséget és leköszön, mert ami történt szerinte is több mint amit elkövethet egy politikus.
Ismerjük meg a Fidesz fehér hollóját: Győrffy Balázst!
„Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt.
A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult.
Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem.
Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, legfőképpen az érintettől. Szeretnék elnézést kérni a családomtól, az engem támogatóktól, a politikai közösségemtől.
Azok után, amit tettem, nincs helyem a közéletben. Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek.
Ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben meg kell tennem.
Szégyellem magam, még egyszer elnézést kérek az érintettől és mindenkitől, aki most csalódik bennem. Tettemért a közéleti felelősségen túl, természetesen minden jogi következményt is vállalok.”
A kommentekből….
A hozzászólásokból kitűnik, hogy Győrffy követői még nem érték el a követettjük morális szintjét , igyekeznek lenullázni a felcsillanó reményt….
„Ebből is látszik hogy nem kell ide a gender, meg a baromságaik. Ha férfi vagy és be vagy baszarintva, akkor is a gyengébbet fogod megcsapni. Mi bajod lehet? Max kitüntetnek, Kossuth-díj várományosa leszel. Közben meg a fideszes spinék istenítenek”
„Nem mintha a klientúra bármely tagjáért aggódnék, de az a nő se normális, aki egy ittas férfival vitatkozik. Vagy szándékos provokáció volt? Sajnálatos, hogy a (mocskos) politikai élet egy relatíve jobb figuráját ütik ki a tábláról, a legnagyobb férgek meg rágnak tovább…”
„Az ilyen lépések, miért mindig csak a kormányzati politikusoknak jut eszébe???? Egyébként nagyon sajnálom. ☹️ Egész nyugodtan lehet röhögcsélni, kommentelni,”
„Helyes döntés.De így kellene dönteni a baloldali politikusok körében is.Egy közszereplő ha hibát követ el akkor vállalja a felelősséget és vonuljon vissza a közéleti szerepléstől. Csak az a baj hogy a jobboldali közszereplők tudják ezeket a dolgokat.”
„Ezt mikor teszi meg egy baloldali? Baloldalt minden csoda három napig tart alapon működnek! Aztàn mindha semmi nem történt volna, megy tovább!!”
„Egy tesztet azért végeztetnék, hogy nem került-e némi „alátét” abba az italba véletlenül, hogy ekkora filmszakadást csinált.”
„Hihetetlen! Szép dolog a megbánás, de senki nem volt ott, aki szólt volna, hogy most volt elég, és elsegíti Önt onnan?!… hamár azt se tudta mi történik, történt?!”
„Nehogy már szentté avassuk azért, mert a központból lediktáltak neki egy levelet. Már el se ítélik a tettét a vérnarancsok”
„Szégyenlem magam a női kommentelők miatt, akik itt védelmeznek egy nőverő férfit. Nincs olyan, hogy „egyszer hibázott,” és nem becsülendő, mert vállalta a dolgot. Egy igazi férfi soha nem emelne kezet egy nőre, függetlenül a körülményektől. Az ilyen viselkedés elfogadhatatlan, és senki nem érdemel védelmet, aki ilyet tesz.. nem azért sajnálja, hogy megtörtént, hanem azért, mert kiderült.”
„Helyes. Legalább mehet egy másik naplopó az EU-ba havi 5 milláért & ami még jár. ”
„Dícséret ezért a karakánságért, hogy ki mer állni, és vállalja, amit tett. Bolaoldalon még nem látta erre példát, pedig követhetnék!”
„Aprodék bezzeg annyi éjjel nappali munka mellett sem mondanak le évtizedek óta, akkor egy félre lepésért miért kellene, talán a tyuk rossz tojásokon ült és ezért bekattant?”
„Valami azt súgja, hogy ez egy valami mást elfedő történet.”
Fidesz-gyorsreakció
„A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja! Győrffy Balázs EP-képviselő a múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredett egy hölggyel, és a vita tettlegességig fajult. Győrffy Balázs viselkedésére nincs mentség, aki ilyen vállalhatatlanul és elfogadhatatlanul cselekszik, annak azonnal távoznia kell a közösségünkből. Nem tűrjük az erőszakot, pláne nem a nőkkel szemben! Aki az értékeinkkel és a szabályainkkal szembe megy, annak nincs helye a közösségünkben.”
– áll a közleményben.
…és beindult a Megafon-kommandó
Hogy lehet az, hogy amikor van egy politikai ügy, a megafonos influenszerek mindig pontosan egy időben, egy üzenettel kezdenek el posztolni? Telepatikusan össze van kötve minden jobboldali, és ugyanazt gondolják és mondják? – tette fel a kérdést a hvg.hu tudósítója a miniszterelnök évértékelő beszédére érkező Kötter Tamásnak.
„Ez a közösség ereje”
– jött a válasz. Azért -persze csak gondoljuk!- talán valami köze lehet a dologhoz a Megafon-körlevélnek is…..
Trombitás Kristóf egyből Magyar Péter emberének titulálta Győrffy Balázst, megbocsáthatatlannak nevezte tettét,
„az ilyen emberek nem férnek bele a közösségünkbe”
– írta.
Bohár Dánielnek is hasonló gondolatai támadtak. Szerinte a Fidesz jól tette, hogy egyből kirúgta Győrffyt a pártból. Ez is azt mutatja, hogy
„a patrióta közösségben nincs helye olyan férfiaknak, akik nőket bántanak, nincs helye a Magyar Péter-féle erőszakoskodóknak”.
Déri Stefi is úgy vélekedik, hogy az ilyen viselkedésre nincs mentség,
„a Magyar Péterhez hasonló magatartást” elítéli.
A kopasz oszt névre hallgató, szintén megafonos influenszert is feldühítette az eset, ő is magyarpéterezett egyet, majd megnyugtatta a közösséget, hogy
„a jobboldalon továbbra is minden bűnnek van következménye”.
Frissítés!
A Blikk közben megtudta, hogy az EP-képviselő a budapesti éjszakában hatalmasat bulizott egy, a Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen. Már nem volt szomjas, amikor Győrffy Balázs beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. Szó-szót követett és a vita odáig fajult, hogy verekedés tört ki.
A csetepaté miatt rendőrt hívtak ki, de a bulizó fiatalok egyike orvosi ellátásra is szorult, mert súlyos sérülést szenvedett.
Győrffy Balázst, lévén az Európai Parlament képviselője, a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) vitték, ott indult meg az eljárás garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt. A főügyészségtől az alábbi tájékoztatást kapták:
Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt eljárás van folyamatban. Az ügyről a büntetőeljárás eredményessége érdekében további adat jelenleg nem közölhető.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Fogáskeresés? – Az Európai Bizottság felkérdezte a kínai Temu-t
- Mit érdemel az a bűnös – Halálos balesetet okozott, majd elsétált
- Marco Rossi a magyar-holland meccs előtt
- Steven Seagal kész bevonulni az orosz hadseregbe – Szó szerint életét és vérét adná Putyinért
- Ha nem a Magyar-Hollandra megy, ma még a környékét is kerülje a Puskás-Arénának
- Bruck András: egy nap, amely megrengette…
- Magyar: az Orbán-szeánsz minden pontján villogott a hazugságvizsgáló
- Orbán: meg akarják buktatni a kormányt (…) ha továbbra is itt úriembereskedünk, baleknak néznek bennünket
- Időjárás: hétvége „és még azon is túl”
- Szijjártó nem „Jawohl”, hanem „Haraso”-mentalitású fickó…. – 40 másodperc az alkalmatlanságáról